Nyolcvanegy percet bírt a pályán a sérülten játszó szerb Novak Djokovics, aki a bal lábán szerzett sérülése miatt nem tudja folytatni a versenyt az idei Australian Openen, így ellenfele, a 27 éves német Alexander Zverev jutott be a döntőbe. A tízszeres Australian Open-győztes klasszis a Carlos Alcaraz elleni negyeddöntőben szenvedett combsérülést, és pénteken is kötéssel a lábán lépett pályára.
Miután Djokovics közölte döntését a vezetőbíróval, azonnal ment kezet fogni Zverevvel. Utána elindult az öltözők irányába, közben a szurkolók egy része kifütyülte őt. Djokovics a hangzavarra megfordult, és elköszönt azoktól a szurkolóktól, akik tapssal kísérték le őt a pályáról.
Zverev a meccs utáni interjút sportszerűen azzal kezdte, hogy a nézőkhöz szólva leszögezte, Djokovics nem érdemelte meg a füttyszót. „Tudom, hogy drága volt a jegy, és sokan egy ötszettes mérkőzést szerettek volna látni, de tisztelnünk kell azt, amit Novak tett ezért a sportért az elmúlt húsz évben. Biztos nyomós oka van annak, hogy nem tudta folytatni a meccset. Mutassatok egy kis szeretet iránta” – mondta a német.
Hamarosan az is kiderül, hogy Zverev az olasz Jannik Sinnerrel vagy az amerikai Ben Sheltonnal szemben léphet pályára a vasárnapi fináléban.
A BBC tudósítása szerint Novak Djokovicson már a meccs elején látszott, hogy nincs tökéletes állapotban. Az első, rövidítésben elvesztett szett után (6– 7) pedig kénytelen volt feladni a küzdelmet német ellenfele ellen. Djokovics korábban Carlos Alcarazt győzte le, hogy esélye legyen megnyerni a rekordot jelentő 25. Grand Slam-tornáját. A spanyol játékost több mint három és fél óra után 3–1-re gyűrte le, akiről a meccs után úgy nyilatkozott: „Fantasztikus srác, és még jobb versenyző. Minden idők legfiatalabb világelsője, négy Grand Slam-győzelemmel, és biztos vagyok benne, hogy még sokat fogunk látni […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!