Becsapva érezheti magát az olimpiai bronzérmes és Európa-bajnoki második helyezett Kenderesi Tamás, miután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kedden tudatta vele és a perbe fogott Magyar Antidopping Csoporttal, hogy a válogatott úszó fellebbezésével kapcsolatos ítélet időpontját ismét
–
immár harmadszor – megváltoztatták. A végérvényes döntésnek idén január 20-ig kellett volna megszületnie, ehhez képest az újabb módosításról szóló üzenet is csak a határidő után egy nappal érkezett meg az érintettekhez.
Az első fokon doppingvétség miatt elmarasztalt 28 éves válogatott sportoló fellebbviteli tárgyalására online keretek között tavaly szeptember 18-án került sor. Azonnali döntés akkor nem született, ugyanakkor a CAS bizonyos kiegészítő dokumentumok elkészítését kérte a felperes Kenderesi Tamás és az alperes HUNADO képviselőitől, amely feladatuknak rövid időn belül eleget is tettek. Négy hónap telt el azóta, de a CAS háromtagú panelje, amelynek az angol Dr. James Drake KC, a magyar Dr. Pákay Péter és a német Dr. Ulrich Haas a tagjai, még mindig nem hozta meg a döntését, ennek okait csak találgatni lehet. A késlekedés egyik oka lehet, hogy a CAS ezúttal nem áll a helyzet magaslatán, elbizonytalanodott, még mindig csak mérlegel, és újra a halasztás fedezékébe vonul.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/uszas/2025/01/21/dobbenet-es-ertetlenseg-kenderesi-tamas-jogi-csapataban/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!