Legutóbb, amikor Debrecenben járt a Ferencváros, ötösre vizsgázott a csapat, viszont nem a szó szoros értelmében. A magyar rekordbajnok 5–4-es vereséget szenvedett még december elején, a két csapat előző mérkőzésén a Nagyerdei Stadionban – azóta edzőváltáson esett át a Ferencváros, így Robbie Keane vezetésével első alkalommal találkozott a Debrecennel.
Kiegyenlített, egyben küzdelmes első félidőt láthatott a Nagyerdei Stadion közönsége, amelynek a vendégekért szurkoló része örülhetett először. A 35. percben ugyanis egy szépen végigvezetett ferencvárosi támadás végén Aleksandar Pesic emelte közelről a kapuba Saldanha beadását, ehhez azonban a DVSC védelmének bizonytalankodása is kellett.

A szünetig adódott még lehetőség mindkét csapat előtt, de végül egygólos FTC-előnnyel vonultak az öltözőbe a felek.
Fordulás után kissé leült a mérkőzés, a kapuk sokáig nem forogtak veszélyben, és úgy tűnt, hogy a mezőnyben zajló küzdelem kivesz annyit a játékosokból, hogy ne maradjon erő az igazán veszélyes helyzetek kialakítására. A január közepe óta sérüléssel bajlódó, most visszatérő Dibusznak sem akadtak nehéz pillanatai.
A folytatásban valamelyest fölénybe került a vendégegyüttes, a Debrecennek pedig csupán kaput el nem találó próbálkozásokra futotta az erejéből. A végjátékban az sem […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2025/03/09/otp-bank-liga-23.-fordulo-debreceni-vsc-ferencvarosi-tc/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!