Az újpestiek fölényét hozta az első félidő, ám a diósgyőriek remekül védekeztek, így a hazai csapat kevés veszélyt jelentett a kapura, sőt, lövésekig is csak ritkán jutott el. A DVTK energiáit a szoros védekezés látszólag felemésztette, mert kontrakísérleteiben nem volt átütőerő. Így gól nélkül zárult az első 45 perc.
A fordulás után bátrabb játékot vállalt fel a borsodi alakulat, ennek több ígéretes akció és egy-két nagyon komoly helyzet lett az eredménye. Gólt azonban csak kezezés után tudott szerezni a Diósgyőr. Gera Dániel hiába ünnepelt – hosszas videózás után visszavonták a találatát, a felvételek alapján teljes joggal.
A miskolci középpályás számára enélkül is valódi érzelmi hullámvasút volt a meccs, hiszen a szünet után nem sokkal Matija Ljujics könyöke találta el a fejét, és néhány pillanatra úgy tűnt, az eszméletét is elvesztette. A rémisztő másodpercek után azonban végül lecserélni sem kellett, folytatni tudta a játékot.
A hazaiak a második játékrészben nem találták a rivális futballjának ellenszerét, ráadásul a 78. percben emberhátrányba kerültek. Ugyanakkor éppen ezután váltak veszélyesebbé, elsősorban Horváth Krisztofer előtt adódtak lehetőségek, de gólt nem tudtak szerezni.
A DVTK szintén hajtott a győzelemért és a ráadásban megszerezhette volna a három pontot, ám helyzetét kihagyta, így meg kellett elégednie a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2024/09/21/labdarugo-nb-i-7-fordulo-ujpest-dvtk/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!