A magyar válogatott hat vereséggel és egy győzelemmel a hetedik helyen zárt a torna dániai csoportjában, összesítésben pedig a 14. lett. Az együttes két vereség (–Németország 1–6, –Egyesült Államok 0–6) után aratta egyetlen győzelmét (–Kazahsztán 4–2), a folytatásban pedig már nem szerzett pontot, gólt sem sokat, de ígéretesnek látszó harmadokra azért futotta az erejéből (–Csehország 1–6, –Dánia 2–8, –Svájc 0–10, –Norvégia 0–1).
A bennmaradáshoz végül szükség volt még arra is, hogy már útban hazafelé végigizgulják a sportági rangadónak egyáltalán nem nevezhető Svájc–Kazahsztán-mérkőzést, amelyen sokáig érett ugyan utóbbiak bravúrja, de végül előbbik nagy nehezen igazolták erőfölényüket, hozzájárulva ezzel a magyarok bennmaradásához.
Majoross Gergely 2009-ben játékosként, 2016-ban a szakmai stáb tagjaként, ezúttal szövetségi kapitányként vehetett részt A csoportos vb-n a magyar jégkorong képviseletében, Nagy Krisztián pedig (Galló Vilmos, Erdély Csanád és Garát Zsombor mellett) azon kevesek egyike, akik 2016-ban, 2023-ban és most játékosként lehettek jégen a magyarok közül.
A műsorban szóba kerül, hogy
- hol izgalmasabb átélni a sorsunkat megpecsételő meccset: konzulátusi fogadáson Szentpéterváron, Tamperében jégen lenni, és szétlövésben alulmaradni, vagy az amszterdami repülőtéren;
- mit mesélnek most a vb-ről legfrissebb, legnagyobb emlékként, legyen az pozitív vagy negatív, és vajon mit mesélnek majd el róla tíz év múlva, ha ugyanezt a kérdést megkapják;
- a vb-eredménysort látva maradt bármi hiányérzet a felkészülést illetően,
- mit visznek magukkal tanulságként erről a vb-ről;
- miben fejlődik egy játékos, ami rutint majd egy év múlva kell újra aktiválnia, és miben fejlődik egy szövetségi kapitány;
- játékosként mekkora teher, illetve kell-e egyáltalán azzal foglalkozni, ha sportág vezetői a közeljövőt illetően már negyeddöntős részvételről beszélnek;
- mikor mutatkozik a negyeddöntős szereplésre nagyobb esély, amikor ismeretlenül berobban egy csapat, és azzal meglepetést szolgáltat, vagy ez egy út inkább, amelyen lépésről lépésre végig kell menni;
- mi a legnagyobb különbség egy felkészülési mérkőzés és a tétmeccs között a keretek összetételén túl, tekintve, hogy az áprilisban általunk mindkétszer legyőzött Ausztria meglepetésre 31 év után jutott vb-negyeddöntőbe, míg Dánia, amelyet Miskolcon a két meccsünk egyikén legyőztünk, még nagyobb szenzációt szolgáltatva, Kanadát búcsúztatva elődöntőbe repítette magát;
- hol vannak a tartalékjai a magyar jégkorongnak, a válogatottnak;
- mikor és ki tartsa egyensúlyban azt, hogy egy fiatal tehetség fejlődjön, elérje képessége maximumát, de közben ne égjen ki idő
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!