Amint arról beszámoltunk, nem sikerült jól Dárdai Pál ismételt bemutatkozása a Hertha BSC kispadján. A fővárosiak szombaton hazai pályán 4–2-es vereséget szenvedtek a 29. fordulóban a Werder Brementől, ezzel továbbra is a tabella utolsó helyén állnak. Ezt követően igencsak paprikásan indult a vasárnapi tréning is, melynek elején Dárdai szabályosan elzavarta a csapattól a klub horvát válogatott középpályását, Ivan Sunjicot. Az esetről, amelyről korábban itt írtunk, a Bild most videót is közölt.
Íme!
A felvételen egyébként látszik, hogy Sunjic többször is visszanéz, majd távozóban egyszer elbizonytalanodik, megáll és visszanéz edzőjére, vajon tényleg öltözőbe kell-e vonulnia. Dárdai azonban nem kegyelmez:
B*zd meg, viszlát!
– kiáltja játékosa felé.
A klub hivatalos közleménye szerint Sunjicnak fegyelmezetlenség miatt kellett kihagynia a vasárnapi tréninget. A Bild mindezt azzal egészíti ki, Dárdai a kinevezését követően beszédet tartott a játékosoknak, külön jelezve, mindenkitől százszázalékos koncentrációt vár el, máskülönben esélyük sem lesz az idényből hátramaradt meccseken kiharcolni a bennmaradást. Sunjic hozzáállása és viselkedése azonban a bemelegítés alatt nem volt megfelelő Dárdai szerint – ezért inkább öltözőbe zavarta a horvátot, semmint bomlassza a hangulatot, és a többiek edzésmunkájára is rossz hatással legyen.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2023/04/24/bild-dardai-pal-kiakadasa-hertha-sunjic/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!