A két csapat 31. összecsapását a listavezető Puskás Akadémia várta kedvezőbb helyzetből, a idei öt fordulóban nyeretlen lila-fehéreknek pedig mindössze kétszer sikerült hazai pályán felülmúlniuk a PAFC-ot a bajnokságban.
A vendégek első komolyabb helyzetére a 13. percig kellett várni, ekkor Kerezsi Zalán kerülte meg emberét, majd adta középre a labdát, de az újpesti védelem tisztázott. A 25. percben a hazaiak előtt adódott lehetőség: George Ganea próbálkozott az ötös sarkáról, de Artem Favorov közbevetődött, róla pedig a felcsútiak kapuja fölé pattant a labda.

A gól nélküli első félidő után felpörögtek az események, a fordulás után az újpestiek próbálták letámadni a Puskást, ennek ellenére Lamin Colleynak sikerült megszereznie a vezetést, miután egy lecsorgó labdát a bal felső sarokba bombázott.
Nem sokkal később egy bedobást Joao Nunes fejelt át a túloldalra, majd Fran Brodic egy méterről az üres kapuba lőtt, és kiegyenlített. A hátralévő időben a vendégeknél Pécsi Ármin több bravúros […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2025/03/09/otp-bank-liga-23.-fordulo-ujpest-fc-puskas-akademia/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!