A Fizz Liga negyedik helyén álló hajdúsági klub honlapján közölte, hogy a testület a december 21-én játszott Kisvárda elleni bajnoki találkozó kapcsán büntette meg a csapatot „a szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt”, és pénzbüntetés mellett a Nagyerdei Stadion a B4, B5, B6 és B7 szektorát is be kell majd zárni.
A honlap emlékeztetett arra, hogy a fegyelmi bizottság még december közepén, a Nyíregyháza elleni idegenbeli találkozón történt szurkolói megnyilvánulások miatt kötelezte a klubot „többmilliós pénzbüntetés megfizetésére és prevenciós terv benyújtására”, illetve elrendelte a korábban kiszabott felfüggesztett, egy hazai NB I-es mérkőzésre szóló szektorbezárás végrehajtását.
A B5 szektor bezárása a január 25-i, Diósgyőr elleni találkozón lép életbe, az ide szóló bérlettel rendelkező drukkereink a B6 szektorban foglalhatnak majd helyet
– írta a klub.
A négy szektorra vonatkozó büntetést a Diósgyőr elleni meccset követő hazai találkozón hajtják végre.
A DVSC szerdán azt is jelezte, mindent megtesz annak érdekében, hogy a mérkőzéseket sportszerű keretek között rendezhesse meg, prevenciós tervet készített és határozottan fel fog lépni a rasszista megnyilvánulások ellen, „emellett sokadik alkalommal arra kéri drukkereit, hogy hogy tartsák be az MLSZ előírásait, mert azok megszegésével szeretett klubjukat és önmagukat is sújtják”.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2026/01/14/labdarugo-nb-i-mlsz-dvsc-debrecen-szektorbezaras-buntetes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!