Az elmúlt fordulók sormintája megszakadt, ezúttal a bajnoki versenyfutásban második helyen álló címvédő, azaz a Ferencváros játszotta korábban a fordulóban esedékes mérkőzését. A fővárosiak márpedig győztek a Debrecen elleni rangadón, így nyomás alá helyezték a jó két órával később kezdő ETO FC Győr labdarúgóit: ha a 28. forduló után is a tabella élén akarnak állni muszáj pontot szerezzenek a tavasz meglepetéscsapatának számító Nyíregyháza ellen. Ha vesztett pontok terében sem akarnak hátrányba keveredni, úgy pedig győzniük is.
A házigazda fölényével indult a mérkőzés, melynek első húsz percében a hazaiak több lehetőséget is kidolgoztak, majd a 20. percben a vendégek puskáztak egy komoly lehetőséget. A játékrész derekán Antonov szabálytalansága után büntetőhöz jutott a Győr, amit Benbouali értékesített. A folyatásban némileg visszafogottabb lett az iram, az állás pedig nem változott.
A fordulást követően a Nyíregyháza bátrabb játékkal rukkolt ki, igyekezett irányítani, az idő előrehaladtával pedig egyre több kockázatot vállalt. A győriek elsősorban arra figyeltek, hogy hátul stabilak maradjanak, ugyanakkor a félidő közepén több labdájuk is volt a 2-0-hoz, a helyzetek azonban kimaradtak. A nyírségiek az utolsó húsz percben időnként beszorították a hazaiakat a kapujuk elé, de hiába vezettek több szép akciót, helyzeteikből nem született gól. A hajrában Bitri sérülése után a Nyíregyháza már csak tíz emberrel játszott, így pedig a pontszerzésre nem maradt esélye.
Az idegenben idén először veszítő Nyíregyháza maradt a kilencedik helyen.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!