A magyarok csoportjában érdekelt Észak-Macedónia 39–34-re nyert Katar ellen a férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjének második fordulójában kedden Varasdon, így (egy meccsel többet játszva) a hollandokhoz hasonlóan négy ponttal áll, a mieinket pedig megelőzte. A Chema Rodríguez szövetségi kapitány vezette magyar együttes a második körben este 20.30-kor lép pályára Ausztria ellen, amit muszáj megnyernie, amennyiben a zágrábi negyeddöntőbe szeretne jutni.
Az Észak-Macedónia–Katar összecsapással indult a csütörtöki II. középdöntős csoport következő felvonása. Az első forduló után Franciaország magabiztosan vezette a hatost, a második helyen Hollandia, majd egy ponttal lemaradva Magyarország és Ausztria, majd a két sereghajtó, Észak-Macedónia és Katar.
Az északmacedónok szurkolókra ezúttal sem lehetett panasz – a balkáni válogatottnak legalább is, az ellenfeleknek rendre meggyűlik velük a bajuk… Több százfős sereg érkezett ismét a varasdi arénába, a drukkerek már a bemelegítés alatt extázisban voltak, a buzdítás pedig csak erőteljesebbé vált a kezdősípszó után. Kiril Lazarov együttese meg is hálálta a támogatást, a hetedik percben már háromgólos előnyben volt, de a katariak jó periódust produkáltak, 2–5-ös etappal zárkóztak, így szűk negyedóra elteltével ismét döntetlenre álltak a felek (9–9).
A gyorslerohanásokra épített Észak-Macedónia, ez láthatóan nem is ült ellenfelének. Újabb labdaszerzés után a 23. percre kialakult az addigi legnagyobb, négygólos előny a balkániaknál, amelyet a félidő végéig meg is őriztek (21–17).

A folytatás után rövid időre kettőre is visszakapaszkott Katar, de gyorsan tudatta a balkáni csapat, hogy ezen a mérkőzésen nincs esélye az ellenfélnek. Két találatnál közelebb nem is engedte a közel-keletieket, az utolsó tíz percre fordulva pedig már ötre duzzadt Lazarovék előnye. Végül […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!