Csordultig telt szombat estére a berlini Uber Aréna, ami nem csoda, mivel az esti program első mérkőzésén a hazaiak kedvence, a német szupersztár Alexander Zverev lépett pályára Taylor Fritz ellen, akivel még nem is olyan régen US Open negyeddöntőt vívott, és maradt alul négy szettben. Sőt, Zverevnek a New York-i randevún kívül sincsenek jó emlékei amerikai riválisáról, mivel kétszettes előnyről kapott ki tőle idén Wimbledonban.
Volt miért visszavágnia Zverevnek, erre pedig nem is lehetett volna jobb alkalom a hazai Laver-kupa. Az európai és a világválogatott csatája másfél nap, három etap után 4:4-es döntetlenről folytatódott.
És ahogyan az eddigi mérkőzések, úgy Zverev és Fritz párbaja is rendkívül szorosan alakult az első labdamenetektől kezdve. Az első két gém közel negyed órán tartott tartott, Fritz kezdte az adogatást, rögtön bréklabdához jutott a német, de az amerikai előhúzta nagy első szerváját, amivel hárította a lehetőséget. Mindkét teniszező próbálta saját játékát riválisára erőltetni, ebből pedig többször kialakult hosszabb labdamenet, volt olyan, ami 36 ütésváltáson keresztül tartott.
Lényeg, hogy Fritz tartotta szerváját, majd Zverev is megtette ugyanazt, de szintén maratoni körülmények között – négyszer volt egyenlő, mielőtt lezárta volna a gémet. A szett hátralévő gémjeiben, egészen az utolsóig nem volt több fogadóelőny egyik oldalon sem, de amikor 5:4-nél Zverev a játszmában maradásért adogatott, megremegett.
A német teniszező négy ki nem kényszerített hibát ütve, gyakorlatilag odaajándékozta a szettet Fritznek. Csalódott moraj az Uber Arénában, hidegzuhanyként érte a publikumot a német teniszező mélypontja. Zverev viszont nem tört meg, a második szettre úgy jött ki, mintha elfelejtette volna a pillanatokkal ezelőtti hibáit, remekül szervált, bejöttek a tenyeresei, majd fogadóként is sokkal dominánsabb volt, mint előtte. Nem is kellett több, Fritz második szervagémjében fogadóelőnyhöz jutott a német, méghozzá egy nem is akármilyen labdamenet végén.
Shifting gears with Alexander Zverev.#LaverCup | @eurosport pic.twitter.com/huxYZu47X5
— Laver Cup (@LaverCup) September 21, 2024
Zverev a bréklabdát értékesítette, először a mérkőzésen vette el riválisa szerváját. Úgy tűnt, most végre elkapta a ritmust a német, de rögtön azt követően, hogy előnybe került, két bréklabdája Fritznek is volt, visszajöhetett volna szetten belül, de végül egyiket sem tudta értékesíteni az amerikai.
Zverev amikor nagyon kellett, jól adogatott, és jöttek azok a támadó tenyeres ütések, amelyek nagy része az első partiban pályán kívül végezték. 4:2-nél Fritz szervált, újabb két bréklabdája volt Zverevnek, és ha az egyiket értékesítette volna, szinte bizonyos, hogy megnyeri a szettet, de nem tette. Mindkét labdamenetnél hibázott.
És ez fordulópontnak bizonyult. Fritz hozta szervagémjét, majd elvette az újra hullámvölgybe került Zverev adogatását, egy pillanat alatt azon kapta magát a német, hogy a meccsben maradásért kell szerválnia. Két Zverev-hiba után két pontra került Fritz a győzelemtől, 0:30-re elhúzott, de ezt követően a németet megint kihúzták a bajból nagy szervái, az amerikai a pályára sem tudta kormányozni a ritörnöket.
Úgy tűnt, akár […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!