A finálé első felvonását szombaton a margitszigeti Hajós Uszodában egyetlen góllal nyerte a Ferencváros, amely a mostani szezonban öt meccs után is százszázalékos volt legnagyobb hazai riválisával szemben. Gerendás György vezetőedző együttese korábban a kupadöntőben (9–5), az Eurokupa csoportküzdelmei során (10–8), valamint mindkét szezonbeli bajnoki mérkőzésen (13–6 és 9–7) legyőzte az UVSE-t.
A zsúfolásig megtelt népligeti uszoda közönsége elégedett lehetett, hiszen a házigazda zöld-fehérek egy góllal nyerték a nyitónegyedet, ráadásul az ellenfél azonos létszámban nehezen jutott el lövőhelyzetig.
A második felvonás elején feljavult az UVSE játéka és pillanatok alatt fordított, a Ferencváros pedig sorra puskázta el az emberelőnyöket. A vendégek elkapták a fonalat, Szücs fórból eleresztett bombájával pedig összesítésben ekkor jobban álltak. A Ferencvárost Kuna mozdította el a holtpontról, néhány percen belül két góllal és egy gólpasszal segítette csapatát, amely egyenlített, de az
UVSE VÉGÜL ÍGY IS MINIMÁLIS ELŐNNYEL ÉS ÖSSZESÍTETT DÖNTETLENNEL JUTOTT EL A NAGYSZÜNETIG.
A harmadik negyednek több mint a fele lepörgött gól nélkül, amikor Faragó egy gyönyörű ejtéssel növelte a vendégek előnyét. Az FTC Petik remek […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/vizilabda/2023/03/30/noi-vizilabda-eurokupa-ferencvaros-uvse/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!