A 2021-es tokiói olimpián 12., ezzel pedig a magyar triatlon történetének legeredményesebb női versenyzője a hazai szövetség honlapjának árulta el, hogy párjával, egyben edzőjével, Kuttor Csabával tudatosan készültek arra, hogy a párizsi játékok után gyermeket vállaljanak.
„A terhességem időpontja nem véletlen. Mindenképp szerettem volna fiatalon anyuka lenni, ezért úgy terveztük, hogy a párizsi olimpia után gyermekvállalásba fogunk. A tavaly elszenvedett Achilles-ín-sérülés után a 2025-ös amúgy is egy fél szezonnak nézett ki. Tudtuk, hogy a novemberi műtét és az azt követő rehabilitáció miatt csak az idény második felében tudtam volna teljes erőbedobással versenyezni” – idézte a weboldal a 30 éves sportolót, aki júliusra várja gyermekét.
Kuttor-Bragmayer Zsanett úgy tervezi, hogy a szülést követően három hónappal elkezdi az edzéseket, írja az MTI.
Utána lesz nagyjából fél évem, hogy a Los Angeles-i olimpiai kvalifikációs időszakára csúcsformába lendüljek. Attól nem kell félnem, hogy ha nem versenyzem, akkor kicsúszok a százból a világranglistán, mert van egy olyan lehetőség, hogy ha valaki teherbe esik, akkor befagyasztják az eredményeit
– jegyezte meg a párizsi olimpián 26. magyar triatlonos.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!