2020. november 27., péntekMa Virgil napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 361,00 Ft | USD: 303,00 Ft | CHF: 333,00 Ft
2020.11.27. Virgil Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 361,00 Ft | USD: 303,00 Ft | CHF: 333,00 Ft
Kezdőlap / Sport / Angol labdarúgás / Annyit költöttek, mint a Liverpool, hogy ne legyenek sehol

Hirdetés

Annyit költöttek, mint a Liverpool, hogy ne legyenek sehol

Míg a liverpooli Stanley Park egyik oldalán – hatósági könyörgés ide vagy oda – tűzijátékkal ünnepelték a szurkolók az 1989–1990 óta elér első angol bajnoki címet, a másik oldalon a szokásos enyhe levertség az úr az idény végén. Aligha lehetne nagyobb kontraszt a liverpooli park északnyugati (itt van a Goodison Park, az Everton FC otthona) és délkeleti (itt meg az Anfield, a Liverpool FC stadionja) sarka között. Ahhoz még csak-csak hozzászoktak a város „kékjei”, hogy az Everton megint a középmezőnyben rostokol, az azért már több a soknál nekik, hogy a Liverpool felemelhette a bajnoki trófeát. Bármennyire is „barátságos derbi” a liverpooli. A kieső AFC Bournemouth elleni idényzáró hazai 1–3 és a bajnoki 12. hely tökéletes jellemzője volt az Everton idényének.

Szóval – hogy a Belle & Sebastian egyik dalának címét kicsit elferdítsük – „The Blues Are Still Blue”, azaz a kékek még mindig szomorúak. Ráadásul iszonyatos mennyiségű pénzt költöttek el ahhoz, hogy „ne legyenek sehol”.

Biztos nem ezt várták, amikor új tulajdonost kaptak.

KÉK RAPSZÓDIA

Hirdetés

Az angol bajnokság összes csapata közül az Everton töltötte a legtöbb idényt az élvonalban, 117-et. Az 1954–1955-ös idény óta megszakítás nélkül az első osztályban szerepel a kilencszeres bajnok, ötszörös kupagyőztes, egyszeres KEK-győztes klub. A nyolcvanas évek a liverpooli csapatok diadalmenetét hozták: az 1979–1980-as és az 1989–1990-es idény között a 11 bajnoki címből hetet a Liverpool, kettőt az Everton nyert meg. Egymás után három idényben foglalta el a két liverpooli klub a dobogó első két fokát.

Az 1989–1990-es bajnoki cím után kezdődött meg a Liverpool hosszas várakozása az újabb trófeára, de az Evertonnak pláne nem hozott jót az elmúlt három évtized. Liverpool kékjei az 1986–1987-es idény óta nem nyertek bajnokságot (vagy végeztek a dobogón), húsz esetben végeztek nyolcadik vagy rosszabb helyen az élvonalban, s a kínokat egyetlen kupagyőzelemmel (1994–1995) tudták feledtetni. Szóval az Everton immár 25 éve legfeljebb tapasztalatot nyer, nem trófeát. Ráadásul a Premier League-érában az Everton csak háromszor tudott a városi rivális Liverpool előtt végezni.

Sokáig az anyagi háttér sem feltétlenül volt meg ehhez. Az Evertont pont rossz passzban kapta el a PL-éra – gyengén teljesített az angliai küzdelemsorozatokban, így hiába kerültek vissza az angol csapatok az európai porondra, 1990 és 2005 között a Toffees csak egyszer szerepelt kontinentális kupában. A Premier League pénzesőjéből persze a Goodison Park környékére is hullott, de az elnök (és hosszú ideig tulajdonos) Bill Kenwright meglehetősen „sóher” hírében állott. Maradt a darálás a középmezőnyben, hogy aztán David Moyes hosszú edzősködése (2002–2013) alatt az Everton kirukkoljon több feltűnést keltő eredménnyel. Egy ízben még a BL-selejtezőt is megjárták egy bajnoki negyedik hely után a liverpooliak, igaz, a főtábla sosem jött össze.

A Moyes-éra óta a klubházban nagy változások történtek, végre pénz áll a házhoz, a kavarodás és az eredménytelenség mégis állandó. Állandó – és nagyon drága.

A PÉNZ NEM BOLDOGÍT

A brit-iráni üzletember Farhad Moshiri 2016 februárjában lépett be tulajdonosként az Evertonba – korábban az Arsenalban volt tulajdonrésze. Pénzt és energiát nem sajnált, így a szurkolók okkal reménykedhettek abban, hogy a Kenwright-korszak visszafogott költekezése után valami fényesebb éra jön.

A belépő után az új tulajdonos hamar ajtót mutatott a Moyes-utód Roberto Martíneznek, megkezdve ezzel az edzőkeringőt. David Moyes több mint egy évtizedig (2002. március 16.–2013. május 19.) volt a menedzser, Martíneznek már három év sem jutott, azóta pedig egymást váltják a trénerek és a koncepciók. Ráadásul mintha minden edzőváltással új irányba is fordult volna a klub…

A Transfermarkt kimutatása szerint a 2015–2016-os és a 2019–2020-as idény között az Everton a világ 13. legtöbbet költő futballklubja volt 557.8 millió euróval. Az első tizenkettő: a Juventus, a Manchester City, az FC Barcelona, a Manchester United, a PSG, a Chelsea, az Atlético Madrid, a Real Madrid, az Internazionale, a Monaco, az AC Milan és a Liverpool FC. Nagyságrendileg azonos pénzt költött el a Liverpool és az Everton.

Ha az átigazolások és játékoseladások mérlegét nézzük meg, az Everton a 9. a 2015–2020 közötti „mínuszos” világrangsorban, megelőzve a Real Madridot (!). A legnagyobb mínuszban a Manchester City van (668.87 millió euró), az Everton mínusz 250.47 millióval áll, a Real mínusz 232.5 millióval. Tegyük hozzá, jól jelzi a Premier League-hez szükséges költekezés mértékét, hogy az első tizenöt csapatból kilenc angol ezen a listán, és az első tízben bent van a Brighton & Hove Albion is. Az Everton több mint kétszer annyit költött új igazolásokra, mint amennyi bevételt szerzett eladásokból – és az égvilágon semmit sem nyert ezért cserébe.

Ez azért nem jellemző az ennyi pénzt elköltő csapatokra…

Moyes, Martínez, Koeman, Allardyce, Marco Silva, Ancelotti. Gyakorlatilag minden edzőváltás egy teljes stílus- és iskolaváltás is. Martínez óta egy edző alatt sem melegedett meg a kispad. Közben – hogy legyen mégis valamiféle stratégiai tervezés – az Everton elcsábította a holland PSV sportigazgatóját, Marcel Brandsot, aki két éve keveri a kártyákat az átigazolási piacon, eddig vegyes eredménnyel. Előtte az Everton a Leicester „csodascoutját” és másodedzőjét, Steve Walsht alkalmazta ebben a munkakörben, ám kiderült, lehet valaki sasszemű megfigyelő, de ez nem feltétlenül jelent alkalmasságot egy igazgatói pozícióban. Walsh állítja, sikertelensége nem csak rajta múlott.

„Míg az Evertonnál voltam, beajánlottam Andrew Robertsont és Harry Maguire-t. Akkor a Hullban játszottak, húszmillió fontot megérte volna elkölteni kettejükre. Jonny Evansszel megegyeztem, mielőtt a Leicesterbe igazolt volna, de nem kellett. Erling Haaland akkor a Salzburgban volt, megegyeztem vele és az apjával egy négymillió eurós átigazolásról. A klub viszont nem állt mögém”mondta a The Athleticnek.

Ha ez így volt, akkor viszont adódik a kérdés, minek egyáltalán sportigazgató?

SOROZATOS FELSÜLÉSEK

A szakmai vezetők, edzők és stílusok kavalkádját állandó játékoskörforgás színesíti tovább. Az Everton a 2015–2016-os idényben 17.9 millió eurót költött Oumar Niasse-ra, de az akkori rekordigazolás később teljesen perifériára szorult. Yannick Bolasie 28.9, Morgan Schneiderlin 23 millióért nyújtott a vártnál gyengébb teljesítményt, előbbi ráadásul sérülésekkel és küszködött és újabban kölcsönről kölcsönre vándorol.

Jött Gylfi Sigurdsson (49.4 millió!), Michael Keane (28.5), Jordan Pickford (28.5), Davy Klaassen (27), Theo Walcott (22.5) és Cenk Tosun (ugyancsak 22.5). Pickford, Keane, Walcott és Sigurdsson még csak-csak nyújtott valamit ezért a pénzért cserébe, de Klaassen és a valódi pánikvételnek számító Tosun a „nagyon drága befürdés” kategóriába tartozik. Richarlison (39.2 millió) kitűnő vétel volt, Yerry Mina (30.25) erősítés, de túlárazottnak tűnik, Lucas Digne (20.2) szintén nem balfogás. Jean-Philippe Gbamin (25 millió) még nem tudta bizonyítani képességeit, André Gomes (25) fontos fogaskerék lehet, a Moise Keanra költött 27.5 millió rizikósnak tűnt és egyelőre ballépésnek látszik, Alex Iwobira pedig elég érthetetlen dolog volt több mint 30 milliót kiadni…

A fent említettek mind akkora pénzért érkeztek, hogy cserébe húzóembereknek kellett volna lenniük. Ettől azért sokan elmaradtak. A nagy bevételt hozó eladások (John Stones, Romelu Lukaku, Idrissa Gueyé) javítják a mérleget, ám velük a legjobbjait veszítette el a csapat.

És akkor megint: érdemes összehasonlítani az Everton és a Liverpool átigazolási hatékonyságát a legutóbbi öt évben. Vagy azt, hogy a szinte első csapatával játszó, méregdrága futballistákkal teletűzdelt Evertont a Liverpool tartalék és ifi vegyes csapata ejtette ki az FA-kupából…

„Bármilyen menedzser érkezik a csapathoz, elmúlt rendszerek és keretek maradványait örökli. Kőkemény feladat az, hogy az edző a saját képére formálja a keretet, úgy, hogy az elődök által elkövetett hibákkal is együtt kell élnie. Ancelottinak is ezzel kell megküzdenie: az első csapatából senkit sem igazolt ő. De neki kellene összeraknia valamit” – vélekedett Adam Jones, a Liverpool Echo Everton-felelőse.

Mint arra Oliver Kay, a The Athletic szakírója és a The Times volt vezető futballszakírója rámutatott, az Everton hajlamos nem épp felívelő pályán levő játékosokat venni, szemben a Liverpoollal vagy akár a Leicester Cityvel. Már képes arra, hogy a legnagyobb csapatoktól igazoljon, ám kevés olyan játékost hoz, aki itt lép (a klubbal együtt) egy következő szintre.

„Az Everton játékospolitikája kicsit arra emlékeztet, amit Tony Fernandes csinált a Queens Park Rangersnél. Úgy tűnt, a malajziai mágnás küldetésének tekinti minél több BL-győztest összeszedni a csapatba. Aztán nagyon meglepődött, mikor a QPR kiesett a Championshipbe (…) A Moshiri-éra Evertonja persze nem ilyen rossz, de ugyanazok a kérdések vetődnek fel vele kapcsolatban” – írta Kay.

Pedig az Everton elméletileg kimondottan jó pozícióban van ahhoz, hogy megérkezzen a Liverpool, Manchester City, Manchester United, Chelsea, Tottenham, Arsenal hatos mögé, a Leicester Cityhez hasonló státusba. A klub akadémiája megbízható forrás, Moshiri pénze „kipárnázta” az egyesületet, Ancelottival a világ egyik legeredményesebb aktív edzőjét is megszerezték.

Ráadásul tavaly bejelentették, az Everton 2023-tól vagy 2024-től vadonatúj stadionban (Bramley-Moore Dock Stadium) fogadhatja ellenfeleit. A csaknem félmilliárd fontos projekt a legfontosabb sarokköve lehet a klub fejlesztésének – és az egyik legnagyobb rizikó, ha az Everton tovább gyengélkedik a pályán, netalán meglegyinti a kiesés szele.

Új fő mezszponzor (Cazoo) és új mezszállító (Hummel) érkezett. A The Telegraph értesülései szerint a hároméves Cazoo-szerződés hasonló összeget hoz a konyhára, de rugalmasabb, mint a korábbi főszponzorral (SportPesa) megkötött; a Hummel pedig nagyjából évi kilencmillió fontot fizet, majdnem dupláját, mint az Umbro. Ennek ellenére egyik szerződés sem hasonlítható a globális rajongótábort vonzó nagyok üzleteihez. A Liverpool a hírek szerint évi 80 milliót kap a Niketól, a Manchester United 75 milliót az Adidastól.

A klub 2020 elején rekordveszteséget jelentett be és a bevételekhez viszonyított bértömeg is nagyon magas. A drágán megvásárolt, magasan (túl?)fizetett és rosszul értékesíthető játékosok egyértelmű kockázatot jelentenek, s kérdés (gondoljunk bármit a pénzügyi fair playről), hogy a jelenlegi irányvonal meddig folytatható. Az FFP miatt a tulajdonos ráadásul nem tud korlátlanul pénzt önteni a csapatba. Carlo Ancelotti arra célzott, hogy a tulajdonosok biztosítják az erősítésekhez kellő összeget, de nem feltétlenül kell nagy nevekben gondolkodni. Marcel Brands a holland De Telegraafnak nyilatkozva ugyanerről beszélt.

„Nem fogunk ezen a nyáron kiköltekezni (…) Az utolsó szakasza következik a keret megújításának, megpróbálunk eladni olyan játékosokat, akik kevesebb perspektívát jelentenek. Sok változás volt már. Erre az átigazolási időszakra nem terveztünk öt-hat nagyobb vételt. Két-három kulcsposzton akarunk erősíteni, és nincsenek extrém kívánságaink. Nem a nagy nevek varázsában élünk” – mondta.

Persze adódik a kérdés: miként fordulhat elő, hogy fontszázmilliók elköltése után az Everton ugyanolyan eredménytelen és még mindig az újjáépítés szakaszában van?

S ha Ancelotti sem képes továbblépni a csapattal, akkor kire esik a választás a Goodison Parkban? Vagy a végtelenségig folytatódik a keringő?

Forrás:
http://www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/annyit-koltottek-mint-a-liverpool-hogy-ne-legyenek-sehol-2774837

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Az UEFA örökre eltiltotta a Qarabag gyűlölködő sajtófőnökét

Az UEFA örökre eltiltotta a Qarabag gyűlölködő sajtófőnökét

Az UEFA 100 ezer eurós (36,12 millió forintos) pénzbírsággal sújtotta az Európa-ligában szereplő Qarabagot, illetve …