Hétfőtől Arina Szabalenka neve áll a női teniszezők egyéni világranglistájának első helyén, a 25 éves fehérorosz – aki a US Open női egyesversenyének szombati döntőjében játszmaelőnyről kapott ki az amerikai Coco Gaufftól – a rangsor 29. első helyezettje. A pozíciót a 22 éves lengyel Iga Swiatektől „örökölte meg”, aki 75 hétig állt az első helyen. Az új névként listavezetők közül ez volt a harmadik leghosszabb sorozat a német Steffi Graf és a svájci Martina Hingis után, előbbi első nekifutásra 186, utóbbi 80 hetet töltött megszakítás nélkül az élen.
A sportág egy véletlennek köszönheti az új világelső érkezését. Szabalenka éppen édesapjával, az egykori jégkorongozóval autózott el egy teniszközpont mellett, ami nagyon megtetszett a kis Arinának, aki aztán rövid úton ott is kötött ki. A kérdés költői: ha nem arra megy a család, vagy a gyerek akkor éppen a másik oldalra néz a gépjárműben, esetleg – már a mai világ valóságát megidézve – az okostelefonját nyomkodja, akkor a női tenisz szegényebb lenne egy világelsővel?
Nem tudhatjuk, hogy Szabalenka egyéb úton is odatalált volna a teniszhez vagy sem, az viszont már tény, hogy 2014-ben a minszki akadémián ütögetett. Nem csinálhatta rosszul a dolgát, mert 2015-ben, 17 éves korában a sportág nemzeti szövetsége már arról győzte meg, hogy a korosztályos versenyek kihagyásával, azok átugrásával inkább kisebb, alacsonyabban rangsorolt profi tornákon induljon. Nem volt rossz ötlet megméretni őt a felnőttek között.
A nemzetközi tenisztérképre gyors átfolyással került fel Szabalenka neve: 2017-ben Aljakszandra Szasznovics oldalán már döntős volt a Fed Kupában. Hollandia negyeddöntős és Svájc elődöntős legyőzését követően az Egyesült Államokkal szemben 3–2-re bukták el ugyan a finálét – az előző két párharchoz hasonlóan Minszkben játszhattak –, de az egyik hazai győzelmet éppen ő szállította azzal, hogy Sloane Stephenst múlta felül három szettben. Szabalenka részéről azonban megtörtént az áttörés, először került be a top százba, és ma már aligha kell őt bemutatni bárkinek, a női topversenyek egyik állandó (fő)szereplője.
Fiatal kora ellenére már 19 tornán győzött: 13–at egyéniben, hatot pedig párosban nyert. Emellett további 13 alkalommal volt döntős, 11–szer egyéniben, kétszer pedig párosban.
Szabalenka az idén mind a négy Grand Slam-tornán eljutott legalább a legjobb négy közé: a Roland Garroson és Wimbledonban az elődöntőig, a US Openen a döntőig, az Australian Openen pedig első GS-torna-győzelmét is megszerezte. 2023–ban hat WTA-viadalon jutott döntőbe, ezeken három győzelem és három vereség a mérlege. Kiegyensúlyozott jó teljesítmény, ami a világranglista első helyéig repítette.

A fehérorosz sportoló 2018-ban és 2019-ben a világranglista 11. helyén zárt, a két évvel ezelőtti két GS-torna (Wimbledon, US Open) egyéni elődöntős szereplését követően viszont már felkúszott a lista második helyére, a tavaly visszavonult ausztrál Ashleigh Barty mögé. Szabalenka azonban akkor még nem nyújtott folyamatosan jó szereplést, azért kellett küzdenie, hogy egyáltalán megtartsa a pozícióját a legjobbak között: a 2022-es versenyévadot az ötödik helyen zárta.
Jó kimondanom, hogy világelső lettem, de nagyon szeretném, ha az évet is világelsőként zárnám – mondta most Szabalenka.
“It’s good that I can say I have been World No.1, but I really would like to finish the year as World No.1. That’s why I’m still positive, and I’m still motivated.”
Aryna Sabalenka has her eyes trained forward after tough #USOpen loss.
Read: https://t.co/4RHD4rvlOP pic.twitter.com/B9ZpFCR6Wu
— WTA Insider (@WTA_insider) September 10, 2023
A US Openen 2016-ban mutatkozott be, de a következő évhez hasonlóan nem sikerült főtáblára kerülnie. 2018-ban viszont már három győzelmet aratott a főtáblán, ahol csak egy későbbi világelső, a japán Oszaka Naomi állította meg. Míg 2019-ben és 2020-ban csak egy-egy meccset tudott nyerni, a következő szezontól már folyamatos volt a jelenléte a legjobb négy között. A mostani döntős fellépése előtt mindkétszer három szettben kapott ki az elődöntőben: két éve a kanadai Leylah Fernandeztől, tavaly pedig Swiatektől.
Az elmúlt hat esztendőben hét új név került a világranglistára, előtte 41 év alatt 22
A női teniszben 1975 óta jegyeznek világranglistát, és mindig akadt olyan időszak, amikor valaki egyeduralomra tett szert, hosszabb ideig tudott az élén maradni, de az elmúlt hat évre azért már közel sem ez a jellemző. A lista első helyén kis túlzással egymásnak adták a stafétát a játékosok: a cseh Karolina Pliskova nyolc héten át volt az élen, őt követte a spanyol Garbine Muguruza csupán 28 napig, majd a világranglista 25. vezetőjeként a román Simona Halep következett, aki a dán Caroline Wozniacki egy hónapos szereplését követően – utóbbi akkor már harmadszor volt világelső – újra visszatért a csúcsra.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/tenisz/2023/09/13/teniszgrand-slam-torna-arina-szabalenka-vilagranglista/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!