A Nottingham Forest hazai pályán 3–2-re legyőzte a sereghajtó Southamptont az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi játéknapján, miközben a Tottenham Hotspur az Everton vendégeként, a Manchester United pedig otthon a Brightontól szenvedett vereséget – összegezte az eseményeket a Magyar Távirati Iroda.
Nuno Espirito Santo vezetőedző nottinghami tanítványai gyakorlatilag egy félidő alatt lerendezték az utolsó helyezett elleni mérkőzésüket, a szünetben ugyanis már 3–0-ra vezettek. A vendégcsapat a második félidőben már hatékonyabb teljesítményt nyújtott, de így sem tudott pontot csenni az idény meglepetéscsapatától, a harmadik helyen álló Foresttől.
Tovább tart viszont a Manchester United és a Tottenham Hotspur vesszőfutása: előbbi otthon kapott ki 3–1-re a Brightontól úgy, hogy gólt csak büntetőből – Bruno Fernandes révén – tudott szerezni, utóbbi pedig az Everton vendégeként veszített 3–2-re, de már az első félidő végén háromgólos hátrányban volt. Az MU a 13., a Tottenham a 15. helyen áll a Premier League tabelláján.
Mivel a Liverpool szombaton győzött (0–2), míg a második helyen álló Arsenal kétgólos előnye ellenére sem tudta legyőzni otthon az Aston Villát, így a 22. fordulóban ismét nőtt, már hat pont a differencia az első két pozíciót elfoglaló felek között (2–2).
Mindezt úgy, hogy a Mersey-partiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, a decemberben elhalasztott, Everton elleni derbit február 12-én pótolják majd.
(MTI / Index)
LABDARÚGÁS
Angol Premier League, 22. forduló
- Everton–Tottenham Hotspur 3–2 (Calvert-Lewin 13., Ndiaye 30., A. Gray – öngól 45+7., ill Kulisevski 77., Richarlison 90+2.)
- Manchester United–Brighton & Hove Albion 1–3 (Fernandes – 11-esből 23., ill. Minteh 5., Mitoma 60., Rütter 76.)
- Nottingham Forest–Southampton 3–2 (Anderson 11., Hudson-Odoi 28., Wood 41., ill. Bednarek 60., Onuachu 90+1.)
Később
17.30: Ipswich Town–Manchester City
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!