Már a kezdő sípszótól kezdve mindkét csapat gólra törően játszott, ezzel együtt helyzetek sokáig nem alakultak ki. A hazaiak tűntek némileg aktívabbnak, ez abban is megmutatkozott, hogy negyedóra elteltével már a negyedik szögletüket rúghatták, s ez a vezetést is meghozta számukra.
A jobbról jövő beívelés után a rövid saroknál Radmanovac megcsúsztatta a labdát, amely Nagy Zsolt hátáról a kapu bal oldalába pattant.
A gól után nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a Puskás Akadémia, amely néhány perc elteltével egyenlíthetett volna, de Németh közeli lövését hárítani tudta Popovic.
A fölénybe került vendégek a folytatásban is többször eljutottak a kapuig, a védelem azonban szervezetten tette a dolgát, így hazai előnnyel vonultak a pihenőre a csapatok. A fordulást követően letámadták ellenfelüket a várdaiak, többször labdát is szereztek, de egy idő után ismét magához ragadta az irányítást a felcsúti együttes. A hazaiaknál a 60. percben csereként bejött Novothny, aki furcsa módon már egy sárga lappal a zsebében lépett pályára, mert néhány perccel korábban, bemelegítés közben begurított egy labdát, hogy megzavarja a kirúgáshoz készülő Szappanost, s ezért Bogár játékvezető figyelmeztetésben részesítette.
A hazai védelem változatlanul stabilan állt a lábán, a vendégek nem tudtak veszélyes […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2026/03/06/labdarugo-nb-i-kisvarda-puskas-akademia/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!