A NOB jelenlegi alelnöke az Európai Unió Tanácsa soros magyar elnöksége alkalmából rendezett sportvezetők nemzetközi konferenciáján adott elő, majd szakított negyedórát az Indexre a Várkertbazárban. A beszélgetés alatt szót ejtett még arról is, hogy
- miért pályázik a NOB-elnöki pozícióra;
- milyen szerepet játszik ebben édesapja, aki a szervezet egyik legkarizmatikusabb vezetője volt;
- melyek programjának legfőbb pontjai;
- a nagy érdeklődésre való tekintettel – úgy a jelentkező városokat, mint a szponzorokat és a nézőket tekintve –elképzelhető-e, hogy a jövőben változik a mostani rendszer, és „több” olimpiát kapunk;
- reális cél Budapest számára a 2036-os jelentkezés;
- működőképes az Agenda 2020 program;
- mit gondol az új öttusáról, van-e visszaút a lovastusának?
Múlt héten jelentette be, hogy Thomas Bach lehetséges utódjaként elindul a NOB elnöki székéért. Mi a legfőbb motivációja és miért pont most döntött úgy, hogy ringbe száll?
Mert rengeteg még a tennivalónk az olimpiai mozgalomért, azzal együtt is, hogy Bach briliáns tizenkét éves ciklust után köszön majd le – kezdte Juan Antonio Samaranch a beszélgetést. – A világ felgyorsult körülöttünk, így a NOB-nak is folyamatosan alkalmazkodnia kell, rengeteg az új technológia. Éppen csak megküzdöttünk a digitalizáció jelentette kihívásokkal, a streaming jelentette lehetőségekkel szinte még csak ismerkedünk, máris itt a mesterséges intelligencia kérdése, amit ugyancsak tudnunk kell hasznosítani és a sport szolgálatába állítani. Sok-sok évet dolgoztam az olimpiai mozgalomban önkéntesként, úgy érzem eljött a pillanat, amikor megvan a kellő tapasztalatom, hozzáértésem, és még megvan a kellő erőm is ahhoz, hogy elnökként segítsem az újabb reformokat, amelyekre szükségünk van a változó világban. Hiszem, hogy rengeteg fontos értékünk van a NOB-on belül, és késznek érzem magam arra, hogy ezeket megpróbáljam elmagyarázni és átadni a partnereinknek.
Az édesapját a NOB egyik, ha nem a legkarizmatikusabb elnökeként tartják számon. Az ő múltja és személye ugyancsak motivációt jelent vagy inkább teher?
Sem ez, sem az. Büszke vagyok az örökségemre, de ez az örökség sosem játszott szerepet a pályafutásomban. Természetesen mindenki tudta, hogy ki volt az apám, de nem hiszem, hogy bármikor jelentős előnyöm vagy hátrányom származott volna ebből. Csak egy példa, a 2007-es guatemalai közgyűlésen indultam a NOB végrehajtó bizottsági posztjáért, ő ekkor még a bizottság tiszteletbeli elnöke volt, én pedig kifejezetten nagy különbséggel kikaptam. Ellenben öt évvel később, Londonban ismét megmérettem magam, édesapám akkor már két éve elhunyt, és mégis egy nagyon versenyképes, a 2007-esnél is erősebb mezőnyben én kaptam a legtöbb szavazatot. Azt gondolom, a múlt egy dolog, érdemes tisztában lenni vele, ismerni és tisztelni, de mindenkinek megvan a családja múltjától független saját útja. Nem azért gondolom magam ideális jelöltnek, mert édesapám is az volt valamikor.
Melyek a programja főbb sarokpontjai? Mit gondol, mi az, ami mindenképpen változtatásra szorul az olimpiai mozgalom körül?
A legfontosabb, hogy egyetemesek maradjunk, anélkül, hogy közben elkezdenénk átlagossá válni. Ha bármelyik konfliktusban, bármilyen életforma, politikai rendszer, vallás esetén az egyik oldalra állunk, és azt gondoljuk, valami jobb, mint a másik, azzal apránként, de biztosan tönkretesszük az olimpiai csapatot. Másodszor, fontos, hogy megőrizzük az üzleti sikert. Nem azért, mert a profit fontos, hanem azért, mert mindenért fizetni kell. Mindezekért az értékekért, az olimpiai értékek terjesztéséért fizetni kell. És ez a bevétel az olimpiai játékoktól származik. Jobb, célzottabb és az új technológiákhoz és az új időkhöz igazított szponzori rendszereket kell kialakítanunk. Meg kell értenünk, és teljes mértékben ki kell használnunk a digitalizációban és a streamingben járó lehetőségeket. Ez pedig rengeteg munkával fog járni már csak ezen az egy területen is.
Az elmúlt években sokszor felröppent a pletyka, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség mérlegeli, hogy a legnagyobb figyelmet és így alighanem a legnagyobb bevételt is vonzó világbajnokságot négy helyett inkább két évente lenne érdemes megrendezni. Hasonló gondolat elképzelhető valaha is az olimpia esetében?
Az olimpia nem pusztán annyiból áll, hogy viszonylag rövid időkereten belül, egy városban, egy bővebben értelmezett régióban minél több világbajnokságot és nagy versenyt rendezzünk meg párhuzamosan. Kell, hogy legyen az olimpiának egy, a puszta eseményeken átívelő nimbusza. Talán a legjobb szó az, hogy lelke kell legyen minden játéknak, ahogyan arra Párizs remek példát is hozott. Ez a szenvedély „sorozatgyártásban” aligha lenne meg.
Vissza-visszatérő téma, hogy az új generációt, a „mai fiatalokat” nehezebb megszólítani a játékokkal. Ebből mit tapasztal? És ha valóban létezik ez a nehézség, van-e megoldási terve rá?
Először is nem érdemes panaszkodni, hogy ez a generáció mennyire más, mint a miénk. Nincs értelme azon sopánkodni, hogy nem sportolnak annyit, vagy mást tartanak értéknek, mint mi tartottunk az ő korukban. Ez így nem visz előre. Nem sportolnak? Hát oda […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!