Minapi cikkünkben azt taglaltuk, hogy a helyieket nem foglalkoztatja túlságosan a magyar válogatott érkezése a Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt, és ez túlságosan vasárnapra fordulva sem változott.
A szombaton szemlézett Express vasárnapi kiadása például lapzárta miatt nem emlékezett meg az összecsapásról.
Való igaz, mind a mutatott játék, mind az eredmény miatt legszívesebben mi is hasonlóképpen tettünk volna…
A németek azért érthetően elégedettebben konstatálták az 5–0-s hazai sikerrel záruló mérkőzés forgatókönyvét – mindezt úgy, hogy az Európa-bajnokság után olyan korszakos egyéniségek intettek búcsút a nemzeti együttesnek, mint Manuel Neuer, Ilkay Gündogan és Thomas Müller, míg Toni Kroos a labdarúgással is felhagyott.
A legnagyobb olvasottságú lapok közül a Bild a négy gólban is kulcsszerepet vállaló, egyet szerző és hármat előkészítő Jamal Musialát magasztalta. Mega Musiala címmel jelent meg az összefoglalójuk, amelyben kiemelték, hogy Julian Nagelsmann sztárjait kritizálta, miközben Marco Rossi leszedte a keresztvizet játékosairól.
Az elején kicsit lazák voltunk, az első 10-15 percben. A pálya nem volt ideális, de ahogyan hozzászoktunk, nagyon dominánssá váltunk. Az egyetlen probléma, az első félidőben jobban kellett volna vezetnünk, négy óriási lehetőségünk volt, de Kai fejesét nem számolom, mert az nehéz helyzet volt
– idézte a lap Nagelsmann sajtótájékoztatóját.
Marco Rossi nyilatkozatával is foglalkoznak, miszerint szégyennek tartja az eredményt, és ha nem tud javítani a csapat Bosznia-Hercegovina ellen, akkor el fog tűnni az A ligából.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung csodálatos rajtról ír a sztárok távozása után újjáformálódó csapat kapcsán – emeli ki az MTI.
Támadásban megállíthatatlannak bizonyult a csapat, amely szombat este Düsseldorfban varázslatos teljesítménnyel győzte le Magyarországot 5–0-ra, az eredmény pedig a 2026-os világbajnokságig vezető hosszú út igazán jó kezdete
– írta a lap.
A Süddeutsche Zeitung „Öt gól a kétségek ellen” címmel közölt beszámolót a mérkőzésről, s szintén kiemelte, hogy a nyári Európa-bajnokság után távozott sztárok nélkül is fölényes sikert aratott a német válogatott a „túlterhelt” magyarok ellen. Hozzátették, a nationalelf dolgát jelentősen megkönnyítette az ellenfele is.
A Die Zeit szerint a német válogatott legalább olyan jól játszott, mint az Eb-n, sőt talán még jobban. Az újság kiemelte, Florian Wirtz és Jamal Musiala játéka miatt a szurkolók újfent szívesen mennek ki a stadionokba a nationalelf mérkőzéseire, s bármennyire is azt gondolták, hogy a magyarok elleni NL-rajt szoros meccset hoz, a válogatott rácáfolt erre – teszi hozzá a Magyar Távirati Iroda lapszemléje.
A magyar válogatott legközelebb kedden lép pályára, ellenfele a Puskás Arénában 20.45-től Bosznia-Hercegovina lesz, amely szombaton Hollandiával szemben maradt alul 5–2-re.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!