Álomszerűen indult a mérkőzés a hazaiaknak, Martin Ödegaard már a második percebn megszerezte a vezetést. A fordulás után Erling Halland fejes góljával egyenlített a City (a norvég csatárnak ez volt a 19. gólja ebben a szezonban, nála csak Mohamed Szalah szerzett többet, az egyiptomi klasszis 21 találatnál jár).
Egy percre rá azonban ismét az Arsenal került előnybe, Phil Foden csúnyán eladta a labdát a saját térfelén, aztán pechjük is volt a kék mezeseknek, Thomas Partey átlövése ugyanis megpattant John Stones testén, így a labda védhetetlenül zúdult a hálóba.
Újabb hat perc elteltével a mindössze 18 éves Myles Lewis-Skelly is betalált, majd Kai Havertz is feliratkozott a gólszerzők közé. A kegyelemdöfést a csereként érkező Ethan Nwaneri vitte be Pep Guardiola együttesének a 93. percben – a fiatal középpályás márciusban tölti majd be a 18. életévét.
A Manchester City ebben a szezonban már negyedszer kapott legalább négy gólt egy mérkőzésen, ilyen statisztika korábban sosem piszkolta be Guardiola pedigréjét edzői pályafutása alatt. Ez is jól mutatja, hogy valami nagyon nem klappol a PL címvédőjénél.
A csapat a Bajnokok Ligájában a Real Madriddal küzd meg a nyolcaddöntőbe jutásért. Azonban hiába van rossz formában a City, nem mondhatjuk, hogy nincs esélye a továbbjutásra, mert a spanyol sztárcsapat sincs kirobbanó erőben, ráadásul a védelemben sok sérültje van Carlo Ancelottinak, így kérdés, hogyan tudják majd megállítani az ellenfél támadásait.
A mérkőzés összefoglalója:
A City városi riválisa, a Manchester United hazai pályán kapott ki a Crystal Palace-tól. Az MU legutóbb május közepén, az előző pontvadászat utolsó két fordulójában tudott sorozatban két bajnokit megnyerni. A patinás csapatnak ez volt a 11. veresége a most futó PL-szezonban.
További rossz hír a csapat szurkolóinak, hogy Lisandro Martínez megsérült, az argentin védőt hordágyon kellett levinni a gyepről, a térdét fájlalta a 27 éves futballista.
Our hearts break for you, Licha ????
We’ll be with you during your recovery and know you’ll be back stronger.<a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!