A magyar szövetség (MÚSZ) honlapján pénteken megjelent interjúban a 20 éves sportoló – aki az Egyesült Államokban Michael Phelps korábbi edzőjével, a legendás Bob Bowmannél edz – arról mesélt, kedden, csütörtökön és szombaton csak egy vízi edzésük van, míg hétfőn, szerdán és pénteken dupla úszás van, szárazföldi tréning nélkül.

Kedden 60-szor úsztunk 50 métert, 30-at pillangón, kevés pihenővel, arra még torna, fekvőtámaszok huszonöt kilóval a hátadon. A karom kissé kikészült, este nem kellett altatni. Egyébként pont ez a gyakorlat számomra kevésbé volt idegen, otthon csináltunk hasonlót sokat, úgyhogy jól bírtam, sőt én voltam a legjobb
– nyilatkozta a MÚSZ-nak a 200 méteres hátúszás világbajnoka.
Kós elmondta, a fukuokai világbajnokság után nehezebb volt visszaállnia, mint a többieknek, mert tavaly ősszel még otthon úszott, így ahhoz szokott hozzá, hogy lassan kezdenek, és bár sokat úsznak, de közepes iramban.
Itt meg közepesen sokkal indultunk, viszont iszonyatosan erősen kellett tolni. Őrült nehezen bírtam. Most kezdtem el azt érezni, hogy az elmúlt két hétben elértem azt a formát, amivel tavasszal már jól mentek az edzések
– tette hozzá a vb-aranyérmes.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/uszas/2023/10/27/uszas-kos-hubert-vilagbajnoki-aranyerem/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!