A Kylian Mbappé vezette együttesre a 16 között az a Paraguay vár, amely meglepetésre Németországot ütötte el a továbbjutástól.
A célunk az, hogy a lehető legmesszebbre jussunk. Július 19-én vissza akarunk térni ide
– mondta a skandinávok ellen két gólt szerző Mbappé arra utalva, hogy East Rutherfordban rendezik majd a döntőt is. Deschamps a tőle megszokott módon visszafogottan értékelt, sőt, kritizálta a játékosait, amiért nem tudták már az első félidőben bebiztosítani a győzelmet.
Nem fogunk elszállni magunktól. Örülünk, hogy továbbjutottunk, de a következő 48 órában le kell szállnunk a földre. Javulnunk kell, mert az ellenfelek is fejlődnek
– magyarázta a szövetségi kapitány, aki édesanyja temetése miatt kihagyta a franciák utolsó csoportmérkőzését Norvégia ellen (4–1). Mbappé a mostani első gólja után odaszaladt a trénerhez, és megölelte. A csapattársai is követték a példáját.
A Real Madrid sztárja már hat gólnál jár a tornán, ahogy Lionel Messi is, és a mostani duplájával az örökranglistán is közel került az argentin csillaghoz: Messi 19, Mbappé 18 vb-találatnál tart. A francia támadó ugyanakkor egy rekordot már begyűjtött a keddi mérkőzésen, ugyanis a kieséses szakaszban már tíz gólt szerzett, ez korábban még senkinek sem jött össze.
Az 57 éves Deschamps játékosként és szövetségi kapitányként is nyert már világbajnokságot, és a torna után távozik a posztjáról, de addig – ahogy fogalmazott – még egy küldetést teljesíteni akar: 1998 és 2018 után szeretné megszerezni Franciaország harmadik vb-címét.
A francia válogatott támadójátéka egyébként még a legyőzött svédek kapitányát is lenyűgözte.
Nem vagyok biztos abban, hogy egy tökéletes játék elég lett volna ellenük
– mondta Graham Potter, aki hozzátette: ezen a tornán még nem látott a franciákénál jobb csapatot. „Ha megnézzük a francia csapat játékosainak karrierjét és önéletrajzát, és összehasonlítjuk a miénkkel, van különbség. Mi egy fiatal, fejlődő csapat vagyunk, és remélhetőleg még sok jó dolog áll előttünk” – fogalmazott Potter.
A svédek az előző négy vb-szereplésük során mindig bejutottak legalább a legjobb 16 közé, Potter szerint azonban a korai kiesés ellenére büszkén térnek haza. A franciák szombaton Philadelphiában csapnak össze Paraguayjal a nyolcaddöntőben, írja az MTI.
Böngéssze az Index világbajnoki mellékletét, ahol a cikkek mellett megtalálja a menetrendet, a csoportok állását, a játékoskereteket, a csapatleírásokat és a helyszíneket is. Játékunkban megtippelheti a vb-győztest, várakozásait a közösségi médiában is megoszthatja.
Tartsanak velünk több mint egy hónapon át, hiszen helyszíni tudósítónk rendszeresen exkluzív tartalmakkal jelentkezik a tengerentúlról. Meccsösszefoglalók, riportok, interjúk, podcastok, videók, érdekességek – minden egy helyen, minden az Indexen!
<g […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!