A Bayern München a bajnoki cím reményében, az RB Leipzig a Bajnokok Ligája-indulásról szóló álmok életben tartásának vágyával vágott neki a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának – és az egymás elleni rangadójuknak.
A jó iramú első félidőt a vendég bajorok kezdték lendületesebben, ám Jonas Urbig kapus hatalmas hibáját kihasználva így is a házigazda szerzett vezetést. A 11. percben Xavi Simons átadása után Benjamin Sesko emelt 22 méterről az üresen maradt kapuba (1–0). Noha volt rá remény, a találkozón ezúttal sem léphetett pályára az agyrázkódásból lábadozó Gulácsi Péter, valamint az izomsérüléssel küzdő Willi Orbán is kimaradt végül a lipcsei keretből.
Magyar vonatkozás azonban akadt így is bőséggel: a bikások kispadján ugyanis az a Lőw Zsolt ült megbízott edzőként, aki múlt tavasszal még a Bayern München pályaedzője volt, még egy évvel korábban pedig bajnoki címet ünnepelt a bőrnadrágosokkal…

A játékrész jelentős részében kontrákra építő Leipzig előtt pedig bőven adódott lehetőség az előny növeléséhez is, a 20. percben ismét Sesko járt közel a gólhoz, ezúttal azonban nem tudta elég erősen megküldeni a bal lábas, bal alsóba tartó labdát ahhoz, hogy kifogjon a Manuel Neuert helyettesítő, 21 éves müncheni kapuson.
A másik oldalon Thomas Müllernek akadt egy veszélyes fejese, majd Konrad Laimer eresztett el egy méterekkel kapu fölé szálló lövést ígéretes szögből. Ennél többre azonban nem futotta a mezőnyfölény ellenére sem a vendégektől. Nem úgy a Lipcsétől, amely az előrehúzódó Lukas Klostermann találatával a 40. percben 2–0-ra módosította az állást.
Szünet után a házigazda még mélyebbre húzódott, a Bayern szinte egykapuzott, ez pedig a 62. percben hozott újabb gólt. Egy jobbról elvégzett sarokrúgás után Eric Dier előzte meg az emberét, és csúsztatott az ötös jobb csücskétől a hosszúba (2–1). Egy perccel később pedig már egyenlített is a bajnokaspiráns: a középkezdés után David Raum rúgott egy gyertyát, Serge Gnabry megnyerte a fejpárbajt az emberével szemben, majd Michael Olise lódult meg, és tekert a bal alsóba (2–2).
A két találat között 36 másodperc telt el…
Egyre jobban rákezdett az eső, a nedves talaj időnként egészen komikus megoldásokhoz és hibákhoz vezetett […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2025/05/03/bundesliga-32.-fordulo-rb-leipzig-bayern-munchen/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!