Dénes Csanád (Zalaegerszeg)
Noha a Zalaegerszeg ősze erősen a feledhető kategóriába esik, erről a legkevésbé sem Dénes Csanád tehet. A kék-fehérek mindössze 20 esztendős szélsőtámadója két gól mellett hat asszisztot tett a közösbe, ezzel a ZTE góljainak 45 százalékában vállalt közvetlen szerepet! Bal lábassága kifejezetten kiszámíthatatlanná teszi, a jobb szélről befelé húzódva rendre veszélyt jelenthet. Meccsenként 1,9 lövése azt mutatja, közvetlenül a kapu előtt sem jön zavarba, hét százalékos hatékonysága azonban azt is alátámasztja, van még benne potenciál. Első sorban mégis inkább az utolsó, utolsó előtti passzokban vállalt szerepe lehengerlő: meccsenként 1,4 kulcspassz fűződik a nevéhez. Meccsenként két sikeres cselt átlagol és támadóhoz képest kifejezetten jó arányban, 46 százalékkal nyeri a párharcait. Üde színfoltja nemcsak csapatának, de az egész NB I-nek is.
Gruber Zsombor (Ferencváros)
Flexibilis támadó, a támadóharmadban több poszton bevethető, és ott rendre jó döntéseket hoz. Kiemelkedő bal lába van, az összjátékban és az egy az egy elleni szituációkban is jól használja ki a technikai képzettségéből fakadó előnyét. Noha a Ferencvárosban nem kapott potenciáljának megfelelő játékmennyiséget, az el-elmaradó játékpercek mellett pedig kissé hullámzó őszt produkált, az Európa-ligában is, és az NB I-ben is voltak kiemelkedő mérkőzései, nem véletlen, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány is lehetőséget adott neki, hogy a magyar válogatott edzőtáborában, sőt, néhány perc erejéig – Németország ellen a hajrára beszállva – a telt házas Puskás Arénában is bizonyítsa rátermettségét. Több játékperc mellett alighanem még kiegyensúlyozottabb teljesítményre lenne képes.
Pécsi Ármin (Puskás Akadémia)
Nemzetközi szinten is kiemelkedő potenciállal rendelkezik, lábbal nemzetközi szinten is remekül bánik a labdával. Óriási erénye, hogy minden szituációban higgadtságot sugároz. A ziccereknél és a távoli lövéseknél is óriási bravúrokra képes, rendelkezik minden olyan készséggel és képzettséggel, ami a mai kapusok felé kiemelt elvárás a modern fociban. A fizikai paraméterei is megfelelnek a kapusok felé támasztott elvárásoknak, de életkorából fakadóan további lehetőség rejtőzik benne. Mindig együtt él a játékkal, a folyamatos koncentrációnak köszönhetően akkor is megoldja a feladatot, amikor viszonylag kevés dolga van, és ritkán érkezik lövés kapujára. Az őszt a mérkőzések legalább 2/3-án pályára lépett kapusok közül a harmadik legjobb védési hatékonysággal (71,2 százalék) zárta Dibusz Dénes és Ricardo Piscitelli mögött, a tizenhatoson belülről érkező gólszerzési kísérletek hatástalanításában pedig az FTC felnőttválogatott hálóőrének teljesítményét is felülmúlta.
Arról, hogy mindezt hogyan élte meg épp a Sportcast e heti adásában mesélt.
Szűcs Tamás (Debrecen)
Óriási munkabírás jellemzi a nyáron Dániából hazacsábított középpályást, nem véletlen, hogy az eredetileg csak decemberig szólt kölcsönszerződését már meg is hosszabbította a Loki. Noha nem mindig az ő játéka a legszembetűnőbb, óriási munka- és teherbírása jóval idősebb játékosok számára is példa lehet. Ősszel nemegyszer a DVSC legtöbbet futó játékosa volt, mezőnymunkájával kiemelkedő szerepet vállalt az FTC vagy épp az ETO FC Győr elleni pontszerzésben is. Ráadásul nem csak sokat és jól helyezkedve mozog, kiemelkedő számokat tudhat magáénak az egyéni játékintenzitást talán legjobban […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!