Bajban a Milan a halálcsoportban
AC Milan, Borussia Dortmund, Newcastle United, Paris Saint-Germain. Első és második ránézésre is az F csoport tűnt a Bajnokok Ligája idei csoportkörének sorsolása után a nagybetűs halálcsoportnak. A kvartett tagjai közül a harmadik körben a PSG a Milant, a Newcastle a BVB-t fogadta, méghozzá úgy, hogy előzetesen a házigazdák érezhették kényelmesebb helyzetben magukat, elvégre három és négy ponttal a zsebükben futottak neki a játéknapnak, az olaszok kettőjével és a németek egyével szemben.
A Dortmund Newcastle elleni vendégjátéka kifejezetten jó iramot hozott, igaz, a szakadó esővel alaposan meggyűlt a felek baja. 15 perc után Alexander Isakot, a 43. minutumban Emre Cant kellett lehozni sérülés miatt. Utóbbi ugyan próbálkozott még, egyszer vissza is bicegve a pályára, miután a vizes füvön megcsúszva horrorisztikusan kifordult a térde, de be kellett látnia, ebből nem lesz játék – s ki tudja, hogy még mennyi ideig nem lesz elnézve a felvételeket.

Richard Sellers/Allstar / Getty Images Hungary
A BVB egyébiránt jóval aktívabb volt a kapu előterében, mint a vendéglátó angol csapat, amely többször is csak Nick Pope kapusnak köszönhette, hogy megúszta kapott gól nélkül. A 45. percben Felix Nmecha remekül eltalált lövésével szemben azonban már ő is tehetetlen volt. A gólpasszt ugyan Nico Schlotterbeck jegyezte, érdemes megjegyezni, a 34 esztendős Marco Reus elévülhetetlen érdemeit is (0–1).
A második félidő már jóval feledhetőbbre sikerült, kisebb iram mellett is jóval több hibával. A Dortmund érezhetően átadta a területet a kontrák reményében, a Newcastle viszont hiába birtokolta sokkal többet a labdát, mint az első játékrészben (pedig azt is „nyerte” 54 százalékkal), valahogy a kapu előtt hiányzott az átütő erő a Premier League-ben kilenc forduló után már 24 gólnál járól csapatból. A 86. percben még összejöhetett volna az egyenlítés, de Callum Wilson fejese a lécen csattant. Sőt, a hosszabbításban a „szarkáknak” Anthony Gordon megpattanó lövése után volt még egy kapufája!
A Borussia fegyelmezettsége végül – Fortuna hathatós közreműködése mellett – kifizetődött, a három pont pedig annak fényében még értékesebb lehet a németeknek, hogy a csoport másik meccsén mi történt a Parc des Prince-ban.
24 – Newcastle suffered a home defeat in a major European match for the first time since March 2003 against Barcelona – they had gone 24 unbeaten in between these defeats (W19 D5). Burst. pic.twitter.com/97dN1GADDv
— OptaJoe (@OptaJoe) October 25, 2023
Meghökkentő lehet, de a Newcastle 2003 és 24 az európai kupaporondon lejátszott hazai mérkőzés után először kapott ki saját közönsége előtt. Akkor a Barcelona fogott ki az együttesen, azóta meg 19 győzelem és öt döntetlen volt a csapat mérlege a St. James’s Parkban.
Párizsban győzelmi kényszer mellett lépett pályára az AC Milan, amely eddig két gól nélküli döntetlent hozott össze ebben a BL-kiírásban. A Newcastle ellen hazai pályán, a Dortmund ellen idegenben. Ezúttal viszont bő egyórányi játék után eldőlt, hogy nem úszhatja meg a túrát kapott gól nélkül a legutóbbi kiírásban elődöntőig menetelt olasz csapat. A csupán 17 éves Warren Zaire-Emery átadása után Kylian Mbappé ültette be a hintába Fikayo Tomorit, majd Mike Maignan kapust becsapva klasszis mozdulattal lőtte vissza a labdát a mozgásából fakadó iránnyal ellentétes oldalra, a jobb alsó sarokba (1–0)
Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírását?
A Milannak már a helyzetek kialakításával is […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!