Az elmúlt évek legjobb csapatával kezdte meg a téli tesztidőszakot Molnár Martin a brit F3-ban. Az idén a brit F4-ben magyar autósport-történelmi sikereket elérő 17 éves versenyző gyorsan ráérzett a számára teljesen ismeretlen technikára, miközben az idei bajnoktól tanulhat.
Miután október elején összetett harmadik helyezéssel zárta le kétéves szereplését a brit F4-ben, Molnár Martin megkezdte a felkészülést pályafutása következő fejezetére, és már a gyakorlatilag a brit Forma–3-nak megfelelő GB3-ban tesztel az utóbbi két év bajnokcsapata, a Rodin Motorsport színeiben.
A legutóbbi három szezon bajnok pilótáját adó istálló az egyik legrangosabb szereplője a nemzetközi formaautós utánpótlásnak, hiszen összesen hét bajnokságban (F2, FIA F3, GB3, FRECA, F1 Academy, brit F4, spanyol F4) indít autókat, és a múltja is kiemelkedő, mivel ez gyakorlatilag a korábbi Carlin-istálló, amellyel Lando Norris az F3-as Eb-n, majd az F2-ben is versenyzett, és bajnoki címet, valamint összetett második helyezést ért el.
A Carlinban 2023-ban szerzett többségi tulajdonrészt a Rodin Cars, azóta pedig már teljes mértékben az új-zélandi vállalat az Egyesült Királyságban székelő csapat tulajdonosa. Martin az első kétnapos tesztjét a brit F4-es naptárban is szereplő Snettertonban teljesítette, a pálya tehát nem ismeretlen a számára, az autó és a csapat azonban igen.
Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy már a második tesztnap első és utolsó felvonását is a legjobb idővel zárja, míg a második és harmadik menetben egyaránt második legyen Alex Ninovic mögött.

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/motorsport/2025/10/30/molnar-martin-brit-f3-teszt-motam-rodin-motorsport/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!