Orvosi vészhelyzet miatt 15 perces csúszással vette kezdetét a Liverpool és a Fulham összecsapása Londonban. A tényen azonban ez sem változtatott: az angol bajnokság címvédője idei első idegenbeli meccsén két magyarral a kezdőjében állt fel. Kerkez Milos a szokásoknak megfelelően a védelem bal oldalán, Szoboszlai Dominik a támadószekcióból hiányzó társak miatt a csatársor jobb szélén kapott bizonyítási lehetőséget Arne Slot vezetőedzőtől.
A sok hiányzó ellenére is a vendégcsapat számított esélyesebbnek, és jobban is kezdett. Csakhogy Florian Wirtz veszélyes centerezése után az egyik hazai védő mentett nagyot, néhány perccel később pedig Cody Gakpo tekert látványos csel után centikkel Bernd Leno kapuja mellé.
Míg a Liverpool elpuskázta a lehetőségeit, a Fulham rögvest gólt szerzett az elsőből. Igaz, a liverpooli nevelésű Harry Wilson találatát követően jó két percnek kellett eltelnie, hogy hivatalos is legyen: vezet a londoni gárda. A pályán behúzott lesállást a videóbírói szoba bírálta felül – a közvetítésben is bemutatott képanyag alapján jogosan (1–0). A csapatkapitány, Virgil van Dijk lógott be.

A gól lendületét vette a Liverpoolnak. Ellenben a hazaiak többször is kifejezetten hosszan, magabiztosan tudták megjáratni a labdát. Ugyan egyik kapu sem került komoly veszélybe, érzésre a londoniak közelebb jártak egy második találat megszerzéséhez, mint a Mersey-partiak az egyenlítéshez.
A 31. percben Curtis Jones sarkazása hozhatott volna változást, ám a Szoboszlai által indított kontratámadás végén hatalmasat mentett az egyik védő. Két perccel később ismét a magyar válogatott kapitánya villant, jobbról érkező, tűpontos beadása után Cody Gakpo fejelt kapufát – a játékvezető szerint lesről, ám a képek alapján ismét csak úgy tűnt, ha pontos a bólintás, a VAR jó eséllyel felülírja a pályán hozott ítéletet. Így azonban nem volt mit vizsgálni…
Ha gól nem is született, ez a néhány momentum elég volt ahhoz, hogy a Liverpool ismét átvegye a játék irányítását. Ugyanakkor a lendület és a kreativitás továbbra is hiányzott a (társ)rekordbajnok első félidei futballjából.

Fordulás után Gakpo újabb próbálkozása már a hálóban kötött ki, csakhogy les miatt ez tényleg nem ért. Az 52. percben Szoboszlai szabadrúgása miatt izgulhattak a lelátón, de hiába jött ígéretes helyről, a 23 méterről eleresztett lövés méterekkel a bal felső sarok mellé vágódott. Ha már a statikusság jelentette a Pool első félidei legnagyobb gondját, hát a lehető legstatikusabb játékelemekből igyekezett veszélyeztetni a másodikban. Szabadrúgás után például szögletből. A változatosság kedvéért Szoboszlai beadását követően ezúttal Alexis Mac Allister fejelt kapufát… És még mindig nem telt el tíz perc a térfélcsere óta.
Amikor Florian Wirtz elsőre lesnek intett lövéséből ismét Leno kapujába került a labda, valamivel már túl voltunk a tíz percen. Mire pedig a VAR megvizsgálta és a Fulham találatához hasonlóan felülbírálta a pályán hozott ítéletet, azaz megadták a gólt, közel tizenöt perc is eltelt a második játékrészből (1–1)… De a lényeg az egyenlítés volt.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!