Számos érdekes epizód jelent már meg az évek során Lionel Messi barcelonai időszakáról – a legismertebb a papírszalvétára skiccelt első szerződés –, de csak most derült ki, egy Buenos Aires-i konferencián, hogy hajszál választotta el az argentin sztárt a spanyol labdarúgó-válogatottól. Azt pedig, hogy ez nem így történt, azt José Pékermannak köszönheti Argentína.
Köztudott, hogy Lionel Messinél tízéves korában növekedésihormon-hiányt állapítottak meg az orvosok, majd egy évre rá meg is kezdte ehhez kapcsolódóan a szükséges terápiát. Szülei azonban csak két éven át tudták ehhez biztosítani az anyagi hátteret, és annak érdekében, hogy folytatni tudják, a 13 éves Messit Barcelonába vitték. Elsősorban azért, mert a katalán klub vállalta a hormonkezeléssel járó pluszköltséget.
Messi jól érezte magát Katalóniában, otthonra talált a klubnál, közben a spanyol szövetség is felfigyelt a srác különleges képességeire. Olyannyira, hogy 2004-ben honosítani akarták, és behívták a 2005-ös U20-as világbajnokságra készülő spanyol válogatottba. Amennyiben ott játszott volna – az akkor érvényben lévő szabályoknak megfelelően – végképp lehorgonyzott volna a spanyoloknál, onnan ugyanis már nem lett volna visszaút Argentínába.
Innentől vegye át a szót a ma már 76 éves José Pékerman, aki az Olé! című argentin sportlap Olé Summit nevű konferenciáján beszélt a minap ezekről a történelmi időkről.
PEKERMAN: “LO VI A MARADONA DE CHIQUITO. CUANDO LO VI A MESSI DIJE: ‘VA A SER IGUAL'” ????????????
▶️ El exentrenador de la Selección Argentina, multicampeón con los equipos juveniles, recordó en el Olé Summit cuando lo descubrió a Leo jugando en Barcelona
????️ “Hugo, no me puedo… pic.twitter.com/xTQnXayAr5
— Diario Olé (@DiarioOle) November 19, 2025
„Akkoriban adtam át a korosztályos válogatottak irányítását Hugo Tocallinak” – mondta Pékerman, aki röviddel később átvette a felnőttválogatott szövetségi kapitányi tisztségét, és 2005-ben Budapesten az ő keze alatt mutatkozott be Messi a válogatottban azon az emlékezetes meccsen, amikor 39 másodperc után kiállították.
„Természetesen ismertem az akkor alig 17 éves Messit, és azt is tudtam, hogy egy U17-es tornán Finnországban már pályára lépett a spanyol válogatott ban. És azzal is tisztában voltam, hogy Maradona-szintű tehetség, aki meghatározhatja az argentin futball elkövetkező húsz évét.”
¡ @SeFutbol soñaba con #Messi ????!
Vicente del Bosque campeón del mundo con #España ????????, lamentó que “La pulga” decidiera defender a la @Argentina pic.twitter.com/a90uk9I4iF
— Telemundo Deportes (@TelemundoSports) May 2, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!