2023. február 6., hétfőMa Dóra napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 389,00 Ft | USD: 361,00 Ft | CHF: 391,00 Ft
2023.02.06. Dóra Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 389,00 Ft | USD: 361,00 Ft | CHF: 391,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / Zoboki Gábor: Az Operát egy építész tökéletesen tudná vezetni

Hirdetés

Zoboki Gábor: Az Operát egy építész tökéletesen tudná vezetni

Zoboki Gábor építész az Indexnek arról is beszélt, hogy

  • minden vágya egyszer Beethoven-szimfóniát vezényelni a Müpában;
  • miért érkeznek koncepció nélkül a szupermarketek, lakónegyedek és felhőkarcolók;
  • miért nem jó döntés a Ligetbe tett múzeumi negyed;
  • miért vágott erkélyt a Miniszterelnökségnek otthont adó Karmelita kolostorra;
  • vége van-e a sztárépítészek korszakának;
  • miért érdekes, hogy a Müpa élén álló Káel Csaba is építőmérnökből lett filmrendező;
  • és hogy miért megy Afrikába nemzeti történeti múzeumot tervezni.

Budán vagyunk az új irodájában, pedig amikor még az Andrássy úton voltak, szeretett átsétálni az Operába…

Fele úton voltam a Zeneakadémia és az Operaház között, hogy este, mikor megfáradtam a rajzolásban, átmehessek egy kis zenei felüdülésre. De a Svábhegyen születtem, itt nőttem föl, a Normafánál barátkoztam össze a természettel, még az „ősi” Trial faléceken kezdtem síelni. Mesebeli világ volt. Ide tértem most haza egy 1898-ban épült zugligeti villába. Az új menedékhelyemen végre csöndesebben tudok alkotni, könyvet írni. Az építészet egyik legfontosabb párja mégiscsak a táj és a kert: koros fák, virágok, mókus, aranysakál, madárcsicsergés… Megérkeztünk.

Hirdetés

Gyerekkorában innen, a Svábhegyről járt át az Operába?

Soha nem felejtem el, amikor kitört a román forradalom, a Szentivánéji álom premierje volt: délután még a Normafánál síeltem, hétre pedig bementem az Operába. Seregi Laci bácsi zokogva jött ki, mert tudta, hogy most a függöny egy szabad Európára megy föl, és a közönség állva őrjöngött. A normafai síelésem és az operai könnybe lábadásom között fél óra telt el. Mondjon még egy ilyen várost!

DSC1005

Fotó: Kaszás Tamás / Index

Az iroda berendezése is egészen különleges. Honnan szedte össze ezt a sokféle bútort, dísztárgyat? Hogy találja ki egyáltalán?

Az építészek egy része szeret magának házat építeni, de én a másik csoportba tartozom, aki retteg attól, hogy saját magának csináljon valamit. És mivel az elmúlt harminc évben soha nem volt elég időm és energiám, hogy megteremtsem a saját környezetemet, most is a munkatársaim segítenek. Persze 40 éve gyűjtök műtárgyakat, bútorokat, de ne gondolja senki, hogy ezt csak tudatosan lehet művelni. Egy ízlésvilágot tükröz, de én is sűrűn újrarendezem a tereket – kell egy kis idő, míg minden megtalálja a helyét ebben a rendezett káoszban.

Elvezényelni egy Beethoven-szimfóniát

A középületekkel is így van ez?

Még most, 18 évvel a megnyitása után is tervezem a Müpát fejben. Amikor kicsit unalmasabb esetleg a koncert, akkor azon gondolkodom, mit csináltam volna másképp. Amikor a házat elengeded, az nem jelenti azt, hogy a gondolatodban nem rajzolod tovább. Átadtuk, viszlát, megvan a használatbavételi engedély – de nagyon máshogy gondolkodom most például az orgonáról, mint ahogy az a Nemzeti Hangversenyteremben akkor kialakult. Az, amit nem tudtam a Müpában megvalósítani „a repülő-orgonát ”, létrejöhetett a Karmelitában.

A Zeneakadémia és az Operaház most messze van, de az irodája közepén itt egy zongora.

Egy koncerthangszer, Prunyi Ilona választotta nekem, aki a mentorom volt a Zeneakadémián – neki köszönhetjük, hogy nem zenész lettem, hanem építész. „Ön nagyon tehetséges, de menjen szépen vissza a Műegyetemre, fejezze be, és utána majd meglátjuk, hogy karmester lesz-e” – mondta, és nagyon okosan tette.

20230112  MG 1835

Fotó: Németh Kata / Index

Egy időre ugyanis otthagyta a Műegyetemet és a Zeneakadémiára járt.

A legkomolyabb szándékkal: amit most ceruzával teszek, azt karmesteri pálcával akartam csinálni. Fischer Ádám fogalmazta meg a legbölcsebben:„Örülünk, mert nem lettél konkurensünk, viszont így megépítetted nekünk a Müpát.”

A karmesteri pálcát el kellett engednem, mert oroszlánkörmeim nőttek a Középülettervező Vállalatnál Zalaváry Lajos műtermében, és már nehéz volt az átfordulás. Egy karmesteri pálya nehezen indul el 24 évesen.

Persze minden vágyam, hogy egyszer elhangozzon egy Beethoven-szimfónia a kezem alatt a Müpában, de erre még várhatok.

Sok építész nem tudja eleinte, hogy építész lesz-e, mások viszont – mondjuk Latinovits Zoltán vagy Nikolaus Harnoncourt karmester – építész végzettségűek, de végül más művészeti területen helyezkedtek el. Ez mutatja az építészet átjárásait, és azt, hogy lényegében egyesíti az összes művészeti ágat. Szükséges a holisztikus világnézet, a felvett műveltség, egyfajta ízlés és optimista világlátás.

Miközben két lábbal a földön kell állni.

Fontos a konstrukció, a megvalósíthatóság, a meghatározott idő alatt és meghatározott költségvetésen belüli gondolkodás, ami szöges ellentétben áll azzal, hogy reggel fölkelsz, és amíg lefőzöd a kávét, rájössz, hogy hol lesz a főlépcsőház. A humán és a reál világban való együttes jártasság ki is választja azt az embert, aki ebben jól érzi magát. Az építész emellett kvázi politikusként történelmet ír azzal, hogy meghatározza, milyen módon érdemes élnünk, hogyan forduljunk a környezetünk felé és milyen energiaforrásokat használjunk a jövőben.

DSC1075

Fotó: Kaszás Tamás / Index

Smart city helyett wise city

Amikor elindult a pályán, volt önben olyan szándék, hogy rajta hagyja Budapesten a kézjegyét?

Óriási szerencsém volt, ezt lássuk be. A Középülettervező Vállalat után bekerültem a BUVÁTI-ba, a Budapesti Várostervező Intézetbe. Ott akkor még klasszikus értelemben terveztek várost. Dolgozunk most mi is egy mezővárosban, Magyarországon még nem szokásos elvek alapján. Megpróbáljuk újraértelmezni a természet és a város kapcsolatát, ahol fontos a kultúra, a „találkozás”, a munkahely, a lakás, a gyereknevelés együttese és az általad ültetett barackfa a közösségi kertben. A smart city, az okosváros kicsit elcsépelt megnevezése helyett wise citynek, bölcsvárosnak hívjuk. Tehát igyekszünk a technikát nem célként, hanem eszközként használni. Nem az a lényeg, hogy a telefon nyomógombjával húzd le a vécét, hanem délután úgy engedd ki a gyereket a parkba, hogy biztonságban tudod. Vissza a természethez, ez a mai építészet idiómája. Nem a Földanya elhagyásáról kell gondolkodni, inkább azon, milyen létfeltételekkel tudnánk még egy ideig itt maradni.

A BUVÁTI-ban, gondolom, még nem ezt látta.

Ott ültem, épp Budapest új építési szabályozását készítették, mint egy szabásmintát: itt ekkorát lehet építeni, ott olyan térszint alatti mutató lesz, amott meg majd jön a metró. Így nem lehet várost tervezni. Ehhez szociológusok, jövőkutatók, kulturális vezetők kellenek, ahogy ezt Londonban csinálták az olimpia előtt. Ott Mándy Ivánok ültek egy asztalhoz, akik imádták a várost, ismerték a kávéházakat, fontosnak tartották az oktatást, az egészséges életmódot – kvázi az emberek „kerozinját” keresték.

Az utóbbi 30 évben nem találtuk meg azt a munkamódszert, hogy miképpen nyúljunk a város testéhez – jogi szabályozásokba kényszerítjük magunkat bővérű tervezés helyett. Képzeljünk el egy karácsonyfát, amire ész nélkül dobáljuk fel az értékes díszeket, és egyszer csak hanyatt vágódik. Mindenféle előre előkészített koncepció nélkül érkeznek a szupermarketek, lakónegyedek és felhőkarcolók. Így kellett volna a Müpa tetejére zöldtetőt építeni, holott egy kulturális épület ötödik homlokzata technikával van tele: 

ha valódi hóesést szerettünk volna látni a Bohémélet harmadik felvonásában, akkor ezt megtettük volna.

Kénytelenek voltunk felmentést kérni ez alól a butaság alól. Hiába épül rengeteg lakópark, ha ott nincs óvoda és cipész. A modern várostervezés nem a díszburkolatról és szökőkutakról szól, hanem arról, hogy 25 évre előresétálunk egy ideális városban.

DSC1128

Fotó: Kaszás Tamás / Index

A Müpa mint nemzet kulturális identitás

Az ön által tervezett Müpa is úgy készült, mint egy karácsonyfadísz?

Akkor indult egy új ingatlanfejlesztési terület, ahol végre egységesen gondolkodhattunk egy néhai teherpályaudvar helyén épülő városrészről. Belandolt a Nemzeti Színház és a néhai EXPO területén épülő új lakó- és irodaépületek sora. A Müpa funkcióegyüttese nem találta meg a fészkét a városban, így logikusnak tűnt, hogy az egyébként a vasúti híddal és gyenge tömegközlekedéssel ellátott ferencvárosi Duna-partra épüljön meg Közép-Európa legjelentősebb kulturális épületegyüttese. Tényleg történelmet írtunk. A város, mint egy hatalmas élőlény, organikusan csak 15-20 év múlva öleli körbe majd az infrastruktúrájával ezt a bátor lépést. Látszik, hogy jó hely lett, háromszorosára nőttek tíz év alatt az ingatlanárak, de már most gondolkodnunk kell azon, mi lesz majd, ha nem lesz benzines autó.

Idén 150 éves Budapest. Volt egy őrült pasas, Podmaniczky Frigyes – Podmaniczky Frici, vagy ahogy a népnyelv hívta, Fridmaniczky Poci –, aki Budapest agglegénye volt, kockás zakóban járt és imádta a várost, mint én. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnökeként létrehozták azt a Budapestet – sugárutakkal, parkokkal és a Duna-parttal –, amit ma Budapest esszenciájának tartunk. Ez az infrastruktúra ma is működik, mert okosan, sokan összefogva találták ki. Átmész a Lánchídon, és könnybe lábad a szemed. Hát mondjon még egy ilyen várost!

Építészként volt annyira ambiciózus, hogy a hiányos városszabályozás ellenére meg akarta csinálni ezeket az épületeket, a Müpát vagy a Nemzeti Táncszínházat?

Ez két külön szakma. De jól érzi, mert amikor az ember Müpát rajzol, akkor azt a problémát is meg kellene oldania, hogy a villamosra egy 120 centiméter szűkösségű peronon várnak az emberek. Vannak olyan házak – szoktam mondani nagyképűen –, amikkel megkeresnek, különösen az alkotópályád második felében, és vannak, amelyek létrejöttét egy építésznek el is kell érnie. A Müpa ilyen volt. Kocsis Zoltán vetette fel Edvi Péterrel, hogy kellene már egy rendes hangversenyterem Budapestre. Rengeteget kellett küzdenünk, hogy létrejöhessen ez a ház. Éreztük, hogy a Millenniumi Városközpont akkor indul el, ha épülhet oda egy ékszerdoboz.

Ez olyan erős „hívószó” volt, hogy a politikusok is mellé álltak. A kulturális rendszerváltás szempontjából fontos döntés volt, hogy ne csak százéves termekben muzsikáljunk Mozartot, hanem egy olyan új, multifunkcionális kulturális központban, amely egyben kifejezi egy ébredő nemzet kulturális identitását. Tény, nem ezzel szokták kezdeni a fiatal társadalmak az építészetüket, hanem kormányzati negyedekkel és feltörekvő, tehetős cégek székházaival. Fischer Ádámok, Marton Évák és Vashegyi Györgyök sétáltak a betonfalak között, Évának pedig a Tosca belépőjére kellett rázendítenie a nyers szerkezetű terekben. El kellett mesélnünk egy új sztorit, amit aztán a változó politikai „aurában” is mindenki magáénak érezhetett.

Zoboki Gábor a Müpában

Zoboki Gábor a Müpában

Fotó: Németh Kata / Index

Nemcsak a fiatal magyar társadalmat – ahogy fogalmazott –, hanem önt is a Müpa indította el.

Már gyerekkoromban is egy ilyen házról álmodoztam. Anyatigrisként viselkedtem, ötkor keltem, nem hagytam élni senkit. Mindenért meg kellett harcolni, és hát volt közben négy kulturális miniszter. Azért ez egy kegyetlen akadálypálya, ráadásul maratoni. Ahogy Ekler Dezső építész mondta, „két szívinfarktus egy ilyen háznál dukál”. Nagyon sok munka. Rengeteg álmatlan éjszaka. Rendkívül összetett kérdések. Elképesztő pszichológiai helytállás vitákkal, bizalmatlansággal, állandó és állandó újragondolással. Szerintem ilyet csak egyszer kell az életben egy építésznek végig csinálni.

Ugyanezt mesélte az Operaház felújításáról, de minden házba azért nem halt bele.

Az Operaházban úgy tudtam ezt a hatalmas hajót navigálni, hogy állandóan jött a jéghegy, de végül valahogy mindig odébb ment. Két liblingház, ráadásul két teljesen más karakter. Egy jóval tapasztaltabb építész belebújt Ybl Miklós szellemébe. Egy alkotói pályán egy Müpa van, az Operaház meg azért gyönyörűség, mert a gyerekkorom imádott háza. Ez az alkotói pályaív akkor is meglett volna, ha nem kapom meg a sorstól ezt a hatalmas ajándékot.

Elhibázott Liget és operaházi hibalista

Ezen a kerek pályán mik voltak a kudarcok? Szerette volna például, ha a Magyar Nemzeti Galéria a várban marad, és az egész múzeumi negyedet másképp gondolta.

Persze, mert meggyőződésem, hogy a Ligetbe helyezett múzeumi negyed évek múlva megmutatja majd, hogy sem léptékében, sem pedig funkciójában nem döntöttünk. A nemzet legszebb műtárgyainak a nemzetet leghívebben tükröző „magyar Akropoliszon” van a helyük. Egy albumot készítünk épp, Wagner Ringjének tíz tételére mutatjuk be tíz házunkat, tíz interjúval. Építészeti mesekönyv. Pont most jutott eszembe, hogy ezt meg kellene csinálnunk tíz meg nem épült épülettel is. Van egyfajta idegrendszeri állapot, amit egy építésznek el kell tudni viselni, nevezetesen, hogy a terveinek a 90 százaléka azért fiókban marad.

A tervek 90 százaléka?

Igen. Ezek nem kész tervek, de a Nemzeti Galéria tervén dolgozol mondjuk négy hónapot. Egy iroda egy évben legyárt mondjuk tíz olyan tervpályázatot és koncepciótervet, ami soha nem épül meg. Tehát úgy kell a szakmát űznöd, hogy élvezd ezeket az idilli terveket, fejlődj, tanulj – mert ha nem élvezed, akkor tényleg abbahagyod. Ráadásul az egész csapatodat föl kell lelkesíteni, nem elég, hogy […]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/01/24/zoboki-gabor-60-eves-mupa-karmelita-var-liget-opera-palyazat-interju/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Megkezdődött a velencei karnevál

Megkezdődött a velencei karnevál

Az MTI tudósítása szerint több mint száz gondola és ladik vonult végig a Canal Grandén: …