Egyszerre volt közvetlen, barátságos és laza, illetve elegáns és nagyvilági az idei Balaton Wine&Gourmet, amelyet a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat legnagyobb szabású gasztronómiai vállalásaként rendeztek meg Veszprémben. A fesztivál hangulatához valószínűleg az is sokat hozzátett, hogy az idei meghívott vendég Olaszország volt, és a globális gasztronómia anyahajóját, az olasz konyhát mutatták be a legváltozatosabb programokon keresztül.
Nyugágyakban sajtot vagy olívaolajakat kóstoló vendégek, az asztaloknál pizzát majszoló fiatalok, Kalas Györgyi kuckójában arancinit formázó gyerekek, a szakmai sátrakban borbemutatón okosodó és szórakozó nők és férfiak, a mercato pultjainál a csinos üvegek vagy éppen desszertek között válogató háziasszonyok, és mindennek tetejébe jókedv mindenhol, ami nem utolsósorban Gianni Annoninak, a rendezvény házigazdájának volt köszönhető.
A Balaton Wine&Gourmet azért zseniális program, mert nem kell külön „tanulmányozni” mondjuk az olasz életérzést, mert egyszerűen ott van. A Veszprémvölgy természeti környezete eleve kisimítja az ember idegrendszerét, és nem kell semmit tenni, csak sétálgatni, nézelődni, beszélgetni – a minőségi étel- és italválasztékról a szervezetők gondoskodnak.
Szegénykonyhából Michelin-csillag
A bárki számára elérhető olasz desszertek vagy párducpöttyösre sült szélű pizzák mellett a három nap kiemelkedő eseményei azok a vacsorák, illetve ebédek voltak, amelyeket az egykori jezsuita templom terében rendeztek meg. A fehér falak között fehér székeken és asztaloknál ültek a vendégek, az utolsó napon pedig
a minidig mosolygó, kicsit Piedonéra emlékeztető Mauro Elli séf celebrált káprázatos lombard ebédet.
Az olaszok valahogy nincsenek annyira ráfeszülve a Michelin-csillagra – a saját konyhájuk fogásait készítik el olyan színvonalon, hogy a Michelin-inspektoroknak leesik az álluk.
Leesett az álla a Balaton Wine&Gourmet közönségének is, amikor első fogásként egyszerű rizottót kapott, de az olyan volt a megfelelő állagú rizzsel, a sáfránnyal és a pont hozzá illő sajttal […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!