Hirben.hu Hírben jók vagyunk! 
A kötethez hárman is előszót írtak: Karácsony Gergely, Budapest jelenlegi főpolgármestere, Kőszeg Ferenc egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő, a Magyar Helsinki Bizottság volt elnöke és Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze.
Karácsony Gergely szerint a szabadság és a szolidaritás egyik legfontosabb záloga a szabad fővárosi önkormányzat, amelynek „megteremtése és két évtizedes működtetése miatt Budapest örökké hálás lesz Demszky Gábornak”.
Megfigyelték, leütötték, bevitték
A visszakapcsolt diktafon a Demszky-családfával kezdődik, majd a családi háttér bemutatása után már a volt főpolgármester életútja áll a beszélgetések fókuszában.
Számomra 1968 a létező szocializmus valamennyi alakzatából való korai kiábrándulás éve volt
– vallotta meg Demszky, aki a „prágai tavasz” idején töltötte be 16. életévét. A kommunizmussal szembeni csehszlovák demokratizálódó kísérletnek a végére a Varsói Szerződés csapatai tettek pontot. Demszky számára 1968 után a „kommunista” szó már csak a hatalom emberét jelentette:
Én a párizsi diákmozgalmak résztvevőivel és a kommunistáknak ellenálló csehekkel nyíltan szimpatizáltam. Rendkívül kritikus voltam, lenéztem a kommunista vezetőket, mert műveletlennek tartottam őket, és tudtam róluk, hogy nem beszélnek idegen nyelveken. És ezek a bunkók akarják megmondani, mi helyes és mi helytelen, és abba a kicsi világba akarnak bezárni bennünket, amit maguknak alakítottak ki? – mondogattam.
Akkoriban azonban, diákként, még nem a későbbi demokratikus ellenzék liberális gondolatai álltak közel hozzá. A vele egykorú fiatalok inkább az „igazi” Marxhoz visszanyúló, belőle kiinduló „eredeti” utópiát kérték számon a rendszeren. Szellemi fejlődésében az igazi változás csak a hetvenes években következett be: „A baloldaliságból a szolidaritás eszméjén kívül szinte semmi nem maradt. Kijelenthetem, hogy a hetvenes évek második felében már nem volt semmi közöm a marxizmushoz.”
A benne végbemenő változást a magyar valósággal, társadalommal, illetve szegénységgel való találkozása okozta: „A szocializmus vallott elvei és a valósága közötti feloldhatatlan ellentmondás megingatott és megrázott.”
Demszky szerint egyébként a magyar ’68 csak a kultúra területén jött létre, míg politikailag közel egy évtized késéssel érett be, „és akkor is inkább csak a demokratikus ellenzék pár ezres szimpatizáns táborában – ám addig is erősen hatott a filozófia és a művészetek közvetítésével”.
Fiatalemberként a 80-as évekre már aktív ellenzékiként volt számontartva, szamizdat lapok szerkesztésében, nyomtatásában és terjesztésében vett részt. Társaival presszókban és vendéglőkben ültek össze, mert szabadon tudtak beszélgetni, ott ugyanis nem voltak lehallgatókészülékek. Állítása szerint egyes időszakokban állandó megfigyelés alatt állt.
Ebben az időszakban világos volt, hogy mire számíthatunk: házkutatás, előállítás, szabálysértési bírság, útlevélelkobzás.
A zaklatásokat úgy tudta elviselni, hogy arra a meggyőződésre jutott: az államszocialista rendszer még az ő életében össze fog omlani. 1983 őszén egy igazoltatás közben gumibottal leütötték, mert nem akarta megengedni, hogy elolvassanak a rendőrök egy nála talált, Konrád Györgynek írott levelet. Tarkón ütötték, elvesztette az eszméletét és napokra kórházba került agyrázkódással. A hírről még a BBC is beszámolt, Demszky ellen eljárás indult, a rendőrök azt állították, hogy ő támadott rájuk. A nemzetközi visszhangnak köszönhetően felfüggesztettet kapott. Ebben az is közrejátszott, hogy ügyében az Egyesült Államok akkori elnöke, Ronald Reagan is nyilatkozatot adott ki. (A könyvből kiderül, hogy ki hívta fel rá az amerikai elnök figyelmét.)
Később, már a rendszerváltás után, megválasztott főpolgármestereként találkozott Reagannel, aki viccet mesélt neki (elolvasható a könyvben), és Demszkyt azok közé sorolta, akik felgyorsították a rendszerváltást.
A rendszerváltáshoz vezető úton 1988 a fordulat éve volt, Demszky ott volt június 16-án a Batthyány-örökmécsesnél, amikor vagy kétszázan Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 30. évfordulóján megemlékezésre gyűltek össze. A rendőrség erőszakkal oszlatta fel az egybegyűlteket, itt vették például őrizetbe a fiatal Orbán Viktort, erről a momentumról fénykép is készült. Demszkyt egy rendőr elgáncsolta, és elesett:
Eléggé megsérültem, dőlt belőlem a vér, fehér ing volt rajtam, eléggé durván néztem ki.
Akárcsak a fiatal Orbánt, őt is bevitték, de mindketten megúszták börtönbüntetés nélkül, és csak ügyészi figyelmeztetést kaptak.
Csak azt tudta, hogy új valóság születik
1988 augusztusában ösztöndíjjal tíz hónapra Amerikába utazott Demszky, ez év novemberében jött létre a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ). A Szabad Kezdeményezések Hálózatát 1988-ban alapították Demszkyék, ez alakult át párttá.
Az Egyesült Államokban töltött időszakban gyakran volt vendég Soros Györgynél. Demszky az első találkozásukat is felidézte, erre korábban került sor, 1982 nyarán, Rajk László lakásán. Soros egyszer csak becsöngetett, mikor Demszky egyedül tartózkodott ott. Az üzletember megnézte a szamizdat kiadványokat, elkezdtek erről beszélgetni, és a segítségét is felajánlotta. Soros és Demszky között a későbbi években is megmaradt a jó kapcsolat. A 90-es évek elején együtt nyitották meg a CEU-t (Közép-európai Egyetem) Budapesten.
Ennél az egyetemnél fontosabb dolog számára akkoriban nem létezett. Az ő gyereke, az ő fő műve a CEU. Amit a jelenlegi rezsim száműzött Budapestről, ez talán az egyik legnagyobb bűne. Megbocsáthatatlan
– vélekedett Demszky.
Hazatérve az SZDSZ testületeiben viselt pozíciókat, 1989 már részt vett a kerekasztal-tárgyalásokon, az egyik albizottságnak volt a tagja. A 1990-es első szabad választásokon bejutott képviselőként a parlamentbe, de összeférhetetlenség miatt lemondott, miután 1990. október 31-én megválasztották Budapest főpolgármesterének (akkor még a Fővárosi Közgyűlés választotta meg). Hogy miért ő lett a szabaddemokraták jelöltje? A visszakapcsolt diktafonból az derül ki, hogy többen is elzárkóztak a jelöltségtől az SZDSZ-ben, és Demszky is csak hosszas győzködés után vállalta el, így lett belőle aztán a „tettek embere” (ez volt a főpolgármester-jelölti szlogenje a kampányban).
Ki tudhatta akkor azt, hogy működik egy nagyváros, hogy milyen feladatokat ad? Hogy miként folyik a döntések előkészítése? Hogyan lesz egy gondolatból realitás? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én bármit is tudtam ezekről. Annyit tudtam, hogy itt most valami új valóság születik
– emlékezett vissza megválasztására Demszky, aki az első főpolgármesteri ciklusát (1994–1998) a „kreatív káosz” időszakának nevezte. Ezt részben azzal magyarázta, hogy hiányzott a működéshez a megfelelő jogi környezet, a fővárosi törvény csak majdnem a ciklus közepén született meg. Ezzel kapcsolatban Demszky úgy véli: gyengítette Budapestet, hogy a kerületek önállóságát illetően az előző rendszer szélsőséges centralizációját a teljes decentralizáció követte.
A főváros kétszintű önkormányzati rendjének nyomorúsága ma is megoldásra vár.
A második ciklusát (1994–1998) Budapest „aranykorának” tartja, mert szerinte a főváros akkoriban „rohamléptekben fejlődött”. Az utolsóról (2006–2010) azonban azt mondta, hogy „ördögi körré” vált:
Bárhol igyekeztem kitörni belőle, újabb problémahalmaz, konfliktusok újabb darázsfészke várt. Az öt ciklus közül ez volt önkormányzati szempontból is a legkomplikáltabb, a leginkább átpolitizált; az utolsó évben pedig egyenesen kriminalizálttá vált.
Demszky ugyanakkor azt is hozzátette, hogy húsz év sok idő, bőven elég volt neki a főpolgármesteri posztból, és liberális városvezetőként nyugodtan állt fel. Bár a sajtóban és a politikában Demszky-korszaknak nevezik a városvezetői húsz évét, de szerinte újabb húsz év is eltelhet, míg eldől, hogy történelmi viszonylatban pozitív jelentéstartalmat kap-e az ő nevével fémjelzett időszak.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!