Vietnám: kommunista sereghajtóból regionális középhatalom

Egyszer jártam Vietnámban. Na, jó másfél napot voltam Dél-Vietnám fővárosában Ho Si Minh városban, leánykori nevén Saigonban. Amit be lehetett járni egy esti street-food vacsora után és amit láttam másnap, amíg kiverekedtem magam a reptérre, hogy átrepüljek a szomszédos Kambodzsába, nos, az pontosan fedte, amit újságíróként addig tudtam, olvastam az ázsiai országról. 1994-et írtunk, vagyis szűk húsz évvel voltunk azután, hogy az amerikai csapatok – 1975-ben – a bő másfél évtizedes vietnámi háború végén fejvesztve menekültek. Valami olyasmi lehetett ott akkor, ami jó 45 évvel később megismétlődött, csak akkor Afganisztánt hagyták ott a zöldsapkások.

Van az egyik egyetemi szemináriumom külföldi hallgatói között egy vietnámi diák. Fu Nyi 22 éves, Z generációs. Kicsit teltkarcsú lány, vastag, fekete SZTK-keretes szemüvege mögül mindig érdeklődően pislog és állandóan beszél. Amikor arra terelődik a szó, hogy hazája is az utolsó még létező kommunista államok között van, csak megvonja a vállát, és rávágja: Mit csináljak? Én ebbe születtem.

Persze őt is, mint hazáját, utolérte az elmúlt évtized digitális forradalma, bár ma is ugyanúgy lehet kapni levágott sertésfejet a nyílt utcai hentespulton, mint ahogyan azt egykor Saigonban láttam. Fogatlan nénikék árulják a modern toronyházak között a kézikocsiról a déli gyümölcsöt, és azért a rizsföldeken még mindig ott vannak nón lá (azaz kalap levélből), vagyis a jellegzetes kúpos kalapokat viselő rizstermést betakarítók.

Az biztos, hogy Vietnám az elmúlt ötven évben hatalmas utat járt be. Tény az is, hogy maradt a kommunista párt az ország vezető politikai erejeként, és továbbra is megbonthatatlan a barátság a Szovjetunió helyébe lépett Oroszországgal. Nem véletlenül látogatott el Vlagyimir Putyin 2024 júniusában az országba, amely amellett, hogy fenntartja a baráti viszonyt Moszkvával, a másik oldalon olyan regionális ázsiai középhatalommá vált mára, amely egyenrangú félként tud tárgyalóasztalhoz ülni az egykori megszálló ősellenséggel, az Egyesült Államokkal.

Ho Si Minh-város, Vietnám, 1991. Egy ricksa utasra vár (Fotó:
Jean-Claude LABBE / Getty Images Hungary)

Ho Si Minh-város, Vietnám, 1991. Ho Si Minh-város a monszun idején (Fotó:
Jean-Claude LABBE / Getty Images Hungary)

Hanoi, Vietnám, 1999. Egy nő vállrúddal Hanoi óvárosában (Fotó:
Patrick GUEDJ / Getty Images Hungary)

Szaigon, Vietnám. Forgalmi csúcsidő a város utcáin (Fotó:
Christopher Pillitz / Getty Images Hungary)

Ho Si Minh-város, Vietnám, 1991. Fiatal bivalypásztor (Fotó:
Jean-Claude LABBE / Getty Images Hungary)

Hoi An, Vietnám. Női portré (Fotó:
Pool BIOT/DUNOYER / Getty Images Hungary)

Vietnám. Ecetes kígyók eladása gyógyászati célokra (Fotó:
Auscape / Getty Images Hungary)

Huế, Vietnám, 1998. május 5. Utasok a híres Újraegyesítés Expressz vonaton, ami 40 óra alatt teszi meg a 1729 km-es távot Saigont és Hanoi között (Fotó:
Ben Davies / Getty Images Hungary)

Ha Long-öböl, Vietnám. Három férfi küzd, hogy visszaállítsa háromkerekű teherautóját, amely a nagy zöldségterhelés miatt borult fel (Fotó:
Barry Lewis / Getty Images Hungary)

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/multkep/2025/11/23/vietnam-kultura-azsia/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!