Ryan Murphy mindig is az a sorozatkészítő volt, aki bátran osztotta a sokkoló pofonokat a nézőknek. Hiába volt összességében könnyedebb, a tiniszériák zsánerén belül már a Glee is megelőzte a korát, és feszegette a határokat, az Amerikai Horror Storyról nem beszélve, a szellemházas és az őrültek házában játszódó évadok beírták magukat a kis képernyős horrortörténelembe. Aki látta, ez utóbbi állítással talán nem is fog vitatkozni. Murphy azóta sem állt le, hozza a kiborítóbbnál kiborítóbb címeket, sorolhatnám napestig: Ratched, Pose és a többi… a showrunner azonban az eddigi fényes karrierjében az i-re akkor tette fel igazán azt a pontot, amikor kiadta a kezei közül a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztorit még 2022-ben, ezzel pedig új magasságokba emelte az amúgy is népszerűnek számító, true crime alapokra felhúzott sorozatok válfaját.
A Dahmert két dolog vitte el a hátán, és csinált belőle hatalmas szenzációt. Egyrészt az, hogy Ryan Murphy egy olyan színészt, Even Peterst választotta ki főszereplőnek, akivel már az AHS kapcsán hosszú ideje együttműködtek, és jól ismerték a másikat. Másrészt a cselekmény telitalálatnak bizonyult, a meleg férfiakra vadászó, azokat elkábító és másvilágra küldő meleg sorozatgyilkos sztorija odaszögezte a tévéhez a nagyközönséget. Sőt, a Dahmert szakmai körökben is elismerték, a Golden Globe-on például négy kategóriában jelölték, ezek közül Peters férfi főszereplőként egyet el is hozott. Megérdemelten, mert hátborzongató volt, amit a Palpatine-szemű őrült bőrébe bújva a színész művelt.
Egy évados csodának tűnt a Dahmer, a fogadtatás és nyilván a nézettség miatt azonban a Netflix az alkotókkal közösen úgy döntött, franchise-t húznak fel belőle, Szörnyeteg címmel. Ennek lett a kvázi második évada a Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori, amely szeptember 19-én mutatkozott be az online videótáron, és aki azt hitte, hogy a vérfagyasztást és a nézők kiborítását tekintve Murphyéknek a Dahmer után nem maradt már puskaporuk, nos, az tévedett.
A Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori egy ficsúr és első ránézésre elkényeztetett testvérpárról, a Nicholas Alexander Chavez által játszott Lyle-ról és a Cooper Koch-féle Erikről szól, akik 1989-ben fogják magukat, és egy-egy sörétes puskával a kezükben lepuffantják a békésen tévéző anyjukat (Chloe Sevigny) és apjukat (Javier Bardem). (A megtörtént bűnügyről itt írtunk részletesen.)
A kiérkező zsaruknak az összetört testvérek a maffia bosszújáról hablatyolnak, sírnak, bőgnek, üvöltenek, csak hogy megússzák a börtönt. Már az első három epizód alapján bőséggel lehet boncolgatni a Szörnyetegeket, elvégre Ryan Murphyék amellett, hogy elméláznak azon, vajon miért tették a Menendez fivérek ezt az egészet, fejest ugranak, és elkezdik boncolgatni a család botrányos hétköznapjait is.
Igen. Lehet, hogy Lyle és Erik azért lövik agyon szüleiket, mert a busás örökségre és a féktelen fényűzésre vágynak mindketten, ugyanakkor a családfő, a Javier Bardem-féle José Menendez részéről kibontakozik egy toxikus, pedofil hajlamokkal rendelkező, elviselhetetlen zsarnok képe, akinek a keze alá játszik csöndes tettestárs neje, Mary (Sevigny) is.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!