Frida Kahlo festőművészként vált híressé, de volt egy fotográfus oldala is: a fényképészet iránti elköteleződésének állít most emléket a Mai Manó Házba érkezett kiállítás, amely a mexikói művésznő életének rejtett pillanataiban enged betekintést. A gyűjtemény új szemszögből láttatja a latin-amerikai művészet egyik legemblematikusabb alakjának szenvedélyes, ugyanakkor szenvedéssel teli sorsát.
Kahlo gyűjteménye a halála után a mexikóvárosi Kék Ház néven ismert otthonának elzárt fürdőszobájába került: a csaknem hatezer fényképből álló kollekció majdnem ötven évig rejtve maradt a nyilvánosság előtt. Az archívumot 2003-ban nyitották meg, és egyből nyilvánvalóvá vált, hogy a művésznőnek számos ikonikus festménye ered fotográfiai kompozícióból, valamint hogy önarcképeihez fotográfus apja, Guillermo Kahlo portréi adták az inspirációt.

A felvételekből összeállított vándorkiállítás 2009-ben indult útjára, eddig nagyjából egymillió néző látta a gyűjteményt.
nagyon ismert kiállításról van szó, a magyarországi már a huszonharmadik stációja a tárlatnak.
A kiállításon nemcsak Kahlo, hanem ismerősei és szerettei felvételei is láthatók: a művésznőnek rengeteg fotógráfus hozzátartozója volt, így már csecsemőkorától otthonosan mozgott a kamerák előtt, később pedig amögött is. A gyűjteményben látható képek történeti és művészi értékük mellett alkotóik miatt is kiemelendők. Olyan világhírű fotográfusok készítették az anyagokat, mint Man Ray, Martin Munkácsi, Edward Weston, Tina Modotti és Nickolas Muray, azaz Muray Miklós. Ezek a fényképészek egytől-egyik közeli barátságban álltak Kahlóval.
„A Frida által létrehozott jelentős gyűjteményben a XIX. századi dagerrotípiák és vizitkártyák mellett családtagjai és barátai fotói is megtalálhatók, ahogy a róla készült erőteljes portrék is, valamint módosított képek, amelyekből levágott vagy éppen dedikált, illetve úgy tett személyessé, úgy bánt velük, mintha azok festmények lennének” – olvasható a kiállítás ajánlójában.

Maga volt a műalkotás
Pablo Ortiz Monasterio kurátor szerint azzal, ahogyan Kahlo gondozta a fotógyűjteményt,
az maga is a festő portréjává vált.
Tudatosan vagy sem, de a művésznő a gondosan megőrzött vagy éppen módosított fényképei rendkívüli változatosságán keresztül saját identitásának bonyolult töredezettségét tárja fel.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!