Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Kukorelly Endre nem az a típus, aki kerülgeti a forró kását. Miközben a hetedik Baumgarten-díj-átadó utáni pezsgésben beszélgettünk, rögtön az elején leszögezte: bár az érdeklődés és a támogatások mértéke megcsappant a kezdeti évekhez képest, a díj marad. „Ezt a díjat ki fogjuk adni akkor is, ha lemegy a támogatás összege – legföljebb kiegészítem” – jelentette ki határozottan, mintegy válaszként arra a láthatatlan üvegplafonra, amelybe a kortárs kultúra ma beleütközik.
Babits öröksége és a 2020-as újjászületés
A díj története nem szűkölködik drámákban. Az eredetileg 1927 és 1947 között működő elismerés kurátora Babits Mihály volt. Akit, ahogy közismert, József Attila megsértett, és amikor bocsánatot kért tőle, Babits épp ezért nem jutalmazhatta – így csak poszthumusz kapta meg a díjat. A Baumgarten Ferenc Ferdinánd esztéta örökségéből létrehozott díjat 1949-ben kommunizálták, és a rendszerváltás után sem kapták vissza az írók. A díjat 2019-ben Kukorelly Endre újjáélesztette, 2020. január 18-án volt az első díjátadás.
Az idei gálán a szakmai zsűri döntése alapján
- Babarczy Eszter, Mesterházy Balázs és Vámos Miklós vehette át a Baumgarten-emlékdíjat.
- Ketten, Sztefka Hruszanova és Szvetla Kjoszeva, a magyar irodalom kiváló bolgár fordítói részesültek Baumgarten-emlékjutalomban.
De miért jutottunk ide? Kukorelly szerint a magyar irodalom történeti szerepe megváltozott. Amikor a politikai intézményrendszer nem a nemzet érdekeit szolgálta – a 19. században vagy a Kádár-korszakban –, az írók kvázi helyettesítették a politikát. A rendszerváltás után az írótársadalom a kelleténél inkább visszahúzódott a „polisz” ügyeitől, ezzel függ össze a presztízsvesztése.
A legsúlyosabb rákosista világban és négy-öt író kapott Kossuth-díjat: fontosak voltak a hatalomnak, meg akarták nyerni őket
– vont párhuzamot a múlttal, utalva arra, hogy ma az írók már nem biztosítanak legitimációs hátteret a politikának, így az elismerésük is elmarad.
A presztízsvesztés másik fő bűnöse a közoktatás, vélekedett. „Ahelyett, hogy olyan kortárs szövegeket adnának a tanulók kezébe, ami az ő nyelvükön az ő problémáikkal foglalkozik, nagyon régi bácsik szövegeivel ijesztgetik őket, és veszik el a kedvüket sokszor egy életre az olvasástól” – fogalmazott karcosan. Ehhez jön még az internet és a „gagyi” mindent elöntő áradata, amiben a potenciális olvasó igényessége egyszerűen feloldódik.
Személyes trófea
A Baumgarten-emlékdíj hetedik felvonása nemcsak a hazai tollforgatóknak, hanem az irodalmi közvetítőknek is igazságot szolgáltatott. Az idei emlékjutalmazottak egyike Szvetla Kjoszeva, a bolgár–magyar kulturális párbeszéd megkerülhetetlen alakja, aki 1984 óta épít hidat a két nemzet irodalma közé. Bár Szvetla Kjoszeva évtizedek óta figyeli és támogatóként is segíti a Baumgarten-díj sorsát, a saját jelölése mégis váratlanul érte. „Nagyon meglepett. Ismerem a díjat, évek óta olvasom a híreket róla, sőt én is támogattam korábban” – mondta szerényen, hozzátéve, hogy a meglepetésnél csak a meghatottsága volt nagyobb, amikor kézhez kapta az értesítést. Számára ez az elismerés több, mint egy személyes trófea: egyfajta szakmai egyenjogúsítást lát benne.
Külön öröm számomra, hogy a fordítókat is így, egyben kezelik az író emberekkel. Minden díjnak örül az ember, de ennek pluszjelentőséget ad ez a közösség, ami szerintem nagyon értékes.
A beszélgetés során kitértünk a fordítók örökös láthatatlanságára is. Kjoszeva rámutatott, hogy bár a helyzet javul, a műfordítók megbecsülése még mindig elmarad az írókétól. Emlékeztetett a Műfordítók Egyesületének kitartó munkájára és arra a „sarkkampányra”, amelynek célja, hogy a fordító neve végre ne csak a belső oldalak apróbetűs részében, hanem a címlapon, a szerző neve mellett szerepeljen.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!