Az Index megtalálta a jelentést, amelyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) által felkért szakmai bizottság készített, miután meghallgatta a Kolibri Színház igazgatói pozíciójára jelentkező négy pályázót. Azt tehát nem lehet mondani, hogy a minisztérium ne hozta volna nyilvánosságra a dokumentumot: aki nagyon kitartóan keresi, az megtalálja a kormany.hu időrendiséget egyáltalán nem követő dokumentációs rendszerében. Amikor a KIM sajtóosztályán érdeklődtünk a bizottság összegző véleménye iránt, akkor sem küldték el, csupán ezt a választ kaptuk: „Az eljárás részleteit a törvényi előírásoknak megfelelően hozta nyilvánosságra a Kulturális és Innovációs Minisztérium.”
A megtalált minisztériumi dokumentumban a következő olvasható:
„A kulturális és innovációs miniszter az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény, illetve az előadó-művészeti szervezet vezetőjének választására irányuló pályázati eljárásról és a munkakör betöltésének szabályairól szóló 155/2017. (VI. 15.) Korm. rendelet alapján felkért szakmai bizottság javaslatának figyelembevételével 2024. december 19-én döntött, hogy 2025. március 1. napjától 2030. február 28. napjáig terjedő időtartamra dr. Zalán Jánost nevezi ki a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Társaság vagy Színház) ügyvezetőjének.
A szakmai bizottság pályázatonként elkészített összegző véleménye
Az ügyvezetői álláshelyre négy pályázat érkezett, amelyet Aczél András, Pass Andrea, Vidovszky György, illetve dr. Zalán János nyújtott be. A benyújtott pályázat alapján a szakmai bizottság dr. Zalán János pályázatát 5 igen szavazattal és 4 nem szavazattal támogatta.
Aczél András pályázata
A pályázó elismeri a Színház eddigi eredményeit, valamint ő is folytatni szeretné a megismert modellt, azonban a terveiből kimaradnak a kisgyermekeknek szóló előadások. A célok általánosan kerülnek megfogalmazásra, nem kellően részletezett. A megvalósítás módja, valamint az elképzelések nem elég konkrétak. A pályázó a következő évekre tervezett gazdasági, illetve pénzügyi stratégiája nem kellően kidolgozott. A pályázó nem csatolta a szakmai gyakorlat igazolását. A szakmai bizottság Aczél András pályázatát egyhangúlag nem támogatta.
Pass Andrea pályázata
Pass Andrea pályázata jól átgondolt, a saját elképzeléseit maradéktalanul megvalósító művész ismerhető meg belőle. Érti és használja a gyermekszínházban megjelenő formákat, nyitott az újdonságok megismerésére, annak alkalmazására. A pályázó szakmai koncepciója ígéretes, de a vezetői tapasztalat hiánya és tervei megvalósításának pénzügyileg megalapozatlansága miatt meglehetősen kockázatos. A pályázat nem tartalmazza a Társaság 2024. évi támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevő működtetési koncepcióhoz kapcsolódóan a Színház 2025. március 1. – 2030. február 28-ig terjedő időszakra vonatkozó üzleti tervét. A pályázat hiányossága, hogy a jelenlegi korosztályos megosztást eltolja az ifjúsági korosztály irányába, így részleteiben nem terjed ki az óvodás és kisiskolás korcsoportokra. A szakmai bizottság Pass Andrea pályázatát 1 igen szavazattal, 6 nem szavazattal és 2 tartózkodással nem támogatta.
Vidovszky György pályázata
Vidovszky György pályázata átgondolt, szakmailag alátámasztott. A pályázó szakmailag megfelelő pályázatot adott be, de a felsővezetői tapasztalat hiánya kockázatot jelenthet a színház működtetése szempontjából. A marketingterv, valamint a gazdasági stratégia általános, nem kellően részletezett. A szakmai bizottság Vidovszky György pályázatát 4 igen szavazattal, 4 nem szavazattal és 1 tartózkodással nem támogatta.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/01/14/kolibri-szinhaz-szakmai-bizottsag-osszegzo-velemeny/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!