2025. július 20., vasárnapMa Illés napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 399,00 Ft | USD: 342,00 Ft | CHF: 427,00 Ft
2025.07.20. Illés Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 399,00 Ft | USD: 342,00 Ft | CHF: 427,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / Tyúkoknak kezdett el szavalni, ágyterítővel a hátán

Tyúkoknak kezdett el szavalni, ágyterítővel a hátán

Kállai Ferenc úgy tartotta, hogy hamar elkényeztette az élet, amely szerinte tálcán hozta elé, hogy a színművészeti főiskolára elsőre felvették, később pedig azt, hogy három hónap múlva az első szerepét is megkapta. Arról már nem is beszélve, hogy egyik és másik színház a pályája során elvitte oda, ahová elért.

A Kossuth-díjas színművész erről 2006-ban, a Friderikusz Most című műsorban beszélt. Tekintetéből látszott, mekkora alázattal tekint a színházra, amelyről elmondta, hogy majdnem mindig meggyógyította őt. Volt olyan, hogy 39 Celsius-fokos lázzal ment be a színházba, és láz nélkül jött ki.

A nagyobb bajok esetén sem fogtam semmit a színházi munkára, inkább annak fékjeire, problémáira, mint például a politikai kérdésekre, amelyek kinyújtóztatták magukat. Amúgy is unom őket, mert hasznot még nem hoztak. És olyan kegyenc sem voltam, hogy valamelyik politikai párt kijárta volna nekem bármelyik díjat

– fogalmazott Kállai Ferenc, aki a jelenséget kócos politikaként jellemezte, amelyben nem tud kiigazodni. „Ez profil nélküli szólásszabadság és demokrácia, amelyben a megszólalás olyasféle szólásszabadságba ment el, amelyben a gondolatokat felelőtlenül mondják ki. Sem érzelmileg, sem értelmileg nem mérik fel az egészre vonatkozó hasznosságát.”

Szaporítják az ősi gyűlöletet

Friderikusz Sándor ekkor visszakérdezett, hogy a demokrácia nem ilyen-e. A Kossuth-díjas színművész szerint nem egészen, mert „ott van egy törekvés, hogy a jobb érje el előbb-utóbb a közösség egyetértését, amelyet aztán alkalmaznak”, de a szószátyárság, mint szólásszabadság az egész társadalomra kihat, vélekedett, majd felidézett egy mondást, amely szerint az ember szabadsága addig tart, amíg a másik ember álláig nem terjed.

Ütik-verik egymást, szaporítják az emberben az ősi, barbári gyűlöletet. És nem próbálják porhanyósítani azt az érzelmi világot, amelyben legjobban megél az értelem

[…]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/2024/10/04/kallai-ferenc-szuletesnap-kviz-szinesz-szinhaz-legenda-evfordulo/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Lehet, hogy érdekel...

Oravecz Imre: Nem tanultam az életemből semmit, ugyanazokat a hibákat követem el

Oravecz Imre személyes és irodalomtörténeti jelenléte súlypontot ad a hétnek: a költő nemcsak a saját …