„Tudsz írni, Feri” – állapította meg a könyvbemutató elején Tarjányi Péter, aki arról is beszélt, hogy szerinte Gyurcsány Ferenc ösztönös író, „szórakoztatva tanít”, ugyanakkor megmutat magából szilánkokat. A Demokratikus Koalíció elnöke elmondta: nem tudta, hogyan kell krimit írni, először csak az első fejezetet írta meg, aztán kiderült számára, „hogy ez működik”. A könyv cselekményének nagy része futás közben született meg a fejében.
A kereszt halálának három nagy dilemmája van: a család és a vérség kapcsolata, a hit, valamint a nemi identitás kérdései.
Mind arról szól, hogy ki a csuda vagyok én? Egy örök dilemma, hogy kik is vagyunk mi
– tette hozzá Gyurcsány Ferenc.
A regény történetével összefüggésben kifejtette, hogy mi a kapcsolata a hittel. Gyurcsány Ferenc kijelentette: az egyházzal sokat pöröl, de a hitet csodálja. Azt is megjegyezte, hogy bibliaolvasó ember. Mint kifejtette: a keresztény hitben könnyű osztozni, mert irgalomról és szeretetről tanít, van, akiknek kell ehhez Jézus tanítása, neki nem feltétlenül, pedig szerinte az ő hite közelebb áll Jézus hitéhez.
A DK elnöke úgy véli, hogy az ember hit nélkül nem létezik, de az csak egy részletkérdés, hogy ez Istenben manifesztálódik, vagy sem. Azt is kijelentette,
a konzervatív válasz az, hogy erőszakosan hittérít, ugyanakkor Gyurcsány Ferenc szerint azt kell birtokba venni, hogy nem csak anyag vagyunk: van lelkünk és hitünk.
Kérdésre egy személyes szálat is elárult: a regényben csak nagyon apró mozzanatokat vett át a való életből. Például beleírta a könyvébe Dobrev Klára egyik szokását, aki csak azért megy be a konyhába és ül le a fotelbe, hogy ott beszélgessen a főzőcskéző férjével. Egyébként a készülő fejezeteket először Dobrev Klárával és Mihancsik Zsófia újságíró-fordítóval osztotta meg.
Maga a regény egy kitalált városban játszódik, először azon gondolkodott, hogy Grazba helyezi a történetet, de nem ismeri a várost, oda pedig nem akart költözni, pedig ahogy megjegyezte:
vannak, akik nem bánnák.
Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy tudatosan két szálat hagyott nyitva a regénye végén, a folytatásnak már megvan az első két fejezete, de vélhetően csak 2026 után jelenhet meg a befejezett könyv. Két kérdést akar körüljárni: a tudományos élet, illetve a plágium kérdéskörét, továbbá a woke-jelenséget. Ezzel kapcsolatban azt mondta: a világban valóban zajlik az a küzdelem, hogy van-e olyan közösségi moralitás, amit az emberi […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!