Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Megtisztítjuk a már szürkéssé vált mirtuszkoszorút, hogy azt viselve a nagymamánk is velünk legyen valamilyen módon az esküvőn, miközben nem tudhatjuk, milyen vágyak, félelmek, remények járhattak a fejében, amikor oltár vagy anyakönyvvezető elé állt. Minél gazdagabb vagy magasabb társadalmi státuszú volt valaki, annál valószínűbb, hogy a családok által elrendezett házasság köttetett – a királylánynak volt talán a legrosszabb –,
kiszolgáltatottság helyett szerelemről csak az utóbbi fél-egy évszázadban beszélhetünk.
Persze voltak, akik boldogságban éltek 50-60 évet, de régen a holtomiglan-holtodiglan sokszor csak rövid ideig tartott – a férfiak meghaltak a háborúban, a nők a szülésben vagy járványokban, a szegényebbek éhínségben.
Simonovics Ildikó szobájában plafonig állnak a dobozok, bennük az elmúlt évtizedek sok-sok tárgyi emléke: fátylak, ruhák, csokrok, kitűzők. A Magyar Nemzeti Múzeum főkurátora egy éppen most érkezett, hatalmas dobozból pakol ki: Gyarmati István evangélikus lelkész és felesége hozta be saját és szülei esküvői fényképeit. István anyai nagyszülei 1929 novemberében kötöttek házasságot Orosházán, és már ez is sokat elárul, az evangélikus hagyományok szerint ugyanis az adventi időszakban is állhattak oltár elé párok, szemben a katolikusokkal, akiknél ez kisböjti, tilalmi időszak.
A nagyszülők bekeretezték a fényképpel együtt a fátylat, a mirtuszkoszorút, a vőlegény bokrétáját és a menyasszony ruhadíszét, így az esküvői fotó háromdimenziós kiterjesztést kapott, amit a szoba falára szántak vidéki és városi környezetben is.
A 70-es években ezek a – néprajzi szóhasználattal – tékák már egyáltalán nem voltak divatban, ahhoz tehát, hogy Gyarmati Istvánék hasonló módon őrizzék meg és tegyék a falra az esküvői emlékeiket, három mester munkájára volt szükség. Az asztalos elkészítette a dobozt, egy dekoratőr berendezte, és ellátta a ’70-es évekre jellemző aranyszínű matricával, végül egy képkeretező-üveges bezárta ezt a hatalmas, a maga nemében egyedülálló, impozáns szekrénykét.
Esküvő piaci nyomásra
Ezeket a tárgyakat a Magyar menyasszony című készülő kiállításhoz fénykép alapján kérte be Ildikó, aki hangsúlyozza: senki ne induljon el a nagymamája fátylával, csokrával, legyezőjével a múzeum felé, mert nem biztos, hogy bekerül a kiállításra, tárolni pedig képtelenség ennyi tárgyat. Ezért hozták létre a Magyar Menyasszony honlapot, ide lehet feltölteni a képeket a hozzájuk tartozó történettel együtt.
A március 31-ig beérkező, befotózott emlékek közül fognak a kiállításra válogatni, így kerülhetnek be magánemberek tárgyai is a Széchenyik, Bethlenek, Mária királynő vagy Sisi mellé. A honlap a nagy időszaki kiállítástól függetlenül is működni fog majd mint online tárlat, illetve archívum, továbbra is meg lehet osztani képeket, tartalmakat, lehet benne kor, helyszín vagy felekezet szerint is keresni. A tervek szerint az online gyűjtemény valamilyen installáció keretében a kiállításba is beépül.
Nagyon sok embert megmozgatott a divattörténész-muzeológus által elindított kezdeményezés, amely köré először a Facebookon gyűlt összetartó közösség. Eleve a Facebook adta az ötletet, amikor Ildikó – még 2011 körül – arra lett figyelmes, hogy sok nő az esküvői fotóját teszi ki profilképnek.
A 2000-es évektől ugyanis erőre kapott a házasságkötés-biznisz,
a piaci szereplők nyomására pedig a hölgyek egyre több pénzt fektettek abba, hogy jól nézzenek ki: profi fotós, videós, sminkes, fodrász és rendezvényszervező dolgozott már azon, hogy a nagy nap tökéletes legyen, ha pedig valamire büszke az ember, akkor azt szívesen megosztja.
„Mindez több generációra visszatekintve is érdekes, hiszen bár a régiek nem fotózkodtak úgy, mint mi a nagy napon – ami a tágabb közösség előtt ünnepelt átmeneti rítus, és az egyik létállapotból vezet át a másikba –, de attól még a legünnepélyesebb, legdíszesebb, legörömtelibb esemény volt, és az mostanáig” – mondja Simonovics Ildikó. A Facebook-csoportban aztán a tagok elkezdték megosztani a szüleik, nagyszüleik, dédszüleik esküvői képeit, történeteit, idilli és tragikus sorsokról is lehetett olvasni. Az unokák segítettek digitalizálni, a nagyik pedig örültek, hogy mesélhettek.
A házasság célja
Az esküvői fotókon párok szerepelnek, a kiállítás mégis a menyasszonyt helyezi fókuszba. Egyrészt ha valakiről készül önálló fotó az esküvőn, az a menyasszony, másrészt – az elmúlt évtizedekben mindenképp így volt – ez a nő nagy napja.
Én is a föld felett jártam egy-két méterrel az esküvőmön, és a 20. század végi, 21. század eleji menyasszonyok általában ezt érzik
– mondja a készülő kiállítás kurátora. A műtermi fotózásokon is a menyasszony és a menyasszonyi ruha megörökítése a fő cél, a vőlegény bármilyen csinos, nem olyan látványos. „A menyasszonyi ruha sokkal cizelláltabb, általában a társadalmi rangjukhoz képest fölülreprezentált öltözetben látjuk a menyasszonyokat, hiszen annak ellenére, hogy ez régen nem feltétlenül a boldogság ünnepe volt, ma már az: egy szerelmespár ünnepe, de a nő az, aki ragyog.”
A kiállítás 500 évet ölel át. A legkorábbi darab Mária királyné selyemdamaszt menyegzői viselete 1522-ből, a Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjteményéből – az öltözet a legrégebbi magyar és a második legrégebbi európai esküvői ruha –, a legfrissebb képek pedig napjainkból valók. Több ezer fotó és tárgy között kell tehát rendet vágni, és olyan koncepciót találni, ami végigvisz minket a kiállításon: ezek pedig az emberi történetek, amelyek átélhetővé teszik egy arisztokrata család sarjának és egy egyszerűbb családból származó menyasszonynak a sorsát is.
„Az elrendezett házasságok gazdasági, politikai vagy diplomáciai szempontok szerint is születhettek. Két […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
