Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Szerencse, hogy csak a hideg eső szemerkélt, és nem a hó szakadt. A bentlakásos otthont esőben is nehéz volt megközelíteni a hepehupás úton, a meredek hegyoldalon. Az ősfás parkkal körülvett régi épület nem volt messze a várostól, de busszal nehézkes volt ide kijönni, az unokák nem is nagyon jártak látogatni a nagyit. Ági nem örült, hogy az anyjának csak itt találtak helyet, de nem halogathatták tovább a beköltöztetést. A város egyéb intézményeiben vagy nem volt demensrészleg, vagy hosszú várólistával kellett számolni, az anyját pedig már egyszerűen nem tudták otthon tartani. Két évig küzdöttek, felvettek mellé egy ápolónőt, de a helyzet egyre tarthatatlanabb lett. Ági részben otthon dolgozott, gyógyító masszázst végzett és gyógytornát tartott. Amikor az anyja nekiindult és eltévedt a házban, dörömbölt az ajtókon, kétségbeesetten kiabált. Elég volt annyi idő, amíg a nővér vizet hoz, máris a folyosón kóválygott. Egyszer valahogy kijutott a kertkapun, és a kisboltban kötött ki, ahol azt mesélte, hogy azonnal Szegedre kell utaznia, mert bezárták egy teljesen ismeretlen családhoz.
Amikor aztán augusztusban véletlenül felgyújtotta a konyhát, Ágiék úgy döntöttek, muszáj őt valahová elhelyezni. Itt, ebben az egykori barokk kastélyépületben összesen negyven demens ápolt volt. Csak ketten osztoztak egy hálón, és napi huszonnégy órás felügyelet alatt álltak a többi idős bentlakóval együtt.
A gyerekeknek semmi kedvük nem volt meglátogatni a nagyit ebben a zimankóban. Larának készülnie kellett volna a zongoravizsgára, Ádámot meg egy buliba hívták. A nagyi egyébként se ismerte meg őket már évek óta. Amikor náluk lakott, néha még meg is ijedt a saját unokáitól, és azt kérdezgette tőlük, hogy jutottak be a házba. Egyszer még a rendőrséget is ki akarta rájuk hívni, és azt rikácsolta, hogy takarodjatok innen, brigantik.
Ádám, a tizenöt éves egyáltalán nem akart ma eljönni, a tízéves húga meg úgy vette a cipőjét, mint amikor arra kérték, hogy vigye már ki a szemetet. Kelletlenül bújt bele a dzsekijébe, és tudni akarta, pontosan meddig maradnak.
Süteményt vittek a nagyinak a Bokréta cukrászdából, ami régen a kedvenc helye volt. Karácsonykor már nem leszünk itthon, magyarázta az apa az autóban, ezért megyünk ki hozzá most. Ádám nem válaszolt, a telefonját nyomogatta, legszívesebben megvárta volna a családját az autóban.
Korán sötétedett. Kihalt volt az autóút, szürkén csillámlott az esőtől. Kopasz fák, sáros, dermedt földek mellett haladtak el. Délután négy körül járt még csak az idő, de már gomolygó, ködös sötétséget fúrt át a kocsi fényszórója, mintha éjszaka autóznának. Amikor végre feljutottak az épület kövezett udvarához, és a kapus beengedte őket, mindnyájan megborzongtak a kinti, csontig hatoló hidegtől.
Az Ezüsthíd otthont feldíszítették az ünnepekre. A bejáratot vézna girlandokkal vették körbe, a cellux helyenként már el is engedett az állandó széltől és a szitáló esőtől. A folyosó mennyezetéről papírból kivágott csipkehópihék csüggtek, meglebbentette őket a huzat. Áginak a gyerekek óvodai évei jutottak eszébe. Ők is vagdostak otthon annak idején kisollóval ilyen csipkedíszeket, amiket aztán a Maci csoport és a Katica csoport ablakaira ragasztottak.
Meglepően meleg volt már a folyosón is. A kabátokat letették a fogasra, aztán egy nővér bevezette őket a tágas közös helyiségbe, ahol az A épület lakói ilyenkor többnyire tévéztek vagy bóbiskoltak. Aki akart, a szobájába húzódott, de a legtöbb bentlakó jobban szeretett ezeken a sötét délutánokon itt üldögélni a többiekkel.
Ádám elhúzta a száját. Nem szerette ezt az itteni szagot. Az öregedő testek és fertőtlenített ruhák kipárolgása édeskés egyveleget alkotott. Áthaladtak a magas, boltozatos mennyezetű helyiségen, ami egykor talán cinterem lehetett. Fülledt meleg volt. Lara kibújt a pulóveréből, és a derekára kötötte. A falak mellett bőrfotelek és kanapék álltak, a helyiség közepén pedig kisebb, kerek asztalok székekkel. Egy sovány néni, aki kikopott szemöldöke helyére ceruzával rajzolt éles, fekete szemöldököt, egy felöltöztetett játék babát ringatott nagy átéléssel. Amikor Ági elhaladt mellette, megragadta a karját. Megkérdezte tőle, mikor vizsgálják már meg a kislányát, órák óta várnak a doktornőre. Ági azt felelte, hogy hamarosan, már csak néhány beteg van előttük, utána sorra kerülnek. A néni megnyugodva visszahuppant, és az ölébe ültette a műanyag babát.
Egy idős úr, aki úgy volt felöltözve, mintha éppen vadászni indulna, a magas, rácsos ablak előtt bámészkodott. Egyik lábáról a másikra állt, és közben ütemesen mormogott magában. Mások csak tébláboltak, egy kövér, parókás asszony gondterhelten kötögetett, mintha időre kellene elkészülnie.
Szemükkel a nagyit keresték, akinek itt kellett lennie valahol ebben a helyiségben.
Jobb lett volna, ha a szobájába mehetnek, mert a süteményes tálcát nem lett volna szerencsés ennyi ember előtt kicsomagolni. Volt itt olyan ápolt, akit egyáltalán nem látogattak a hozzátartozói, még ilyenkor, az ünnepek környékén se. Ők is kaptak ugyan ajándékcsomagot az intézménytől, benne kötött mellénnyel, apró édességekkel, vitaminokkal, de a házi krémes és a dobostorta mindig gyermeki irigységet ébresztett.
A nagyi nem volt sehol, hiába pásztázták a morajló helyiséget. Lara visszament a hátsó folyosóra, ahonnan a hálók nyíltak, és megkereste a harminchatos szobát. Csak a nagyi szobatársa feküdt bent az ágyon.
Amikor Lara belépett, felült. Szédülésre panaszkodott, és azt kérte tőle, hozzon még neki egy tablettát. Azt gondolta, ő a nővér. Lara bekukkantott a mosdóba, szólongatta a nagyit, aztán visszasietett a társalgóba. Ádám már bevette magát egy mély bőrfotelbe, és a telefonját nyomogatta, Ágiék a nővért keresték, hogy segítsen már nekik. Ekkor Lara észrevette, hogy a nagyi a tévé elé húzott bőrkanapén ül. Egy lila, horgolt kendő volt a fejére borítva, ezért nem vették eddig észre. Kisebb társasággal bámulta a National Geographic műsorát a borneói majmokról. Amikor Ági odalépett hozzá, csodálkozva pillantott fel. Méltatlankodva mutatott a tévére, hogy nagyon halk, senki se hall belőle semmit.
– Hoztunk neked sütit! – mondta tagoltan Ági.
Odavezették egy asztalhoz, letelepedtek mellé. Ádám is felállt, odahúzott egy széket. Mondták a nagyinak, hogy menjenek inkább be a szobába, ott nyugodtabban lehet enni, de ő határozottan rázta a fejét.
A szünet után mindjárt jön a második rész.
A nővér kistányérokat és villákat rakott az asztalra, de ők csak a nagyi elé tettek terítéket. Kicsomagolták a hat, gondosan egymás mellé állított sütit. A nagyi mohón, kézzel kapott a tálcába, és szinte nyelés nélkül tömte magába a krémeseket. A celofánokat lenyalta, széthajigálta. Lara szalvétával igyekezett eltüntetni a krémet az asztallapról.
Megevett még egy dobost is, aztán váratlanul elfogyott a lendülete. Leeresztette a karját, és zavart madárszemekkel nézett a körülötte ülőkre. Láthatóan fogalma sem volt, kik ezek az emberek, akik ezt a sok finomságot hozták.
– Hol a kókuszkocka? – fordult számonkérően a lányához.
– Kókuszkocka most nem volt. Majd legközelebb hozunk – mondta Ági. Elővett egy nedves törlőkendőt, letörölte az anyja krémtől maszatos, sárga arcát.
Ültek csendben, miközben körülöttük morajlott a terem. A háttérben szólt a tévé, néhányan beszélgettek, az asztalok közt kaffogva elment egy nővér, helyre tologatta a székeket.
Szép ez a lila kendő, jegyezte meg Ági az anyjának. Az anya bólintott, és ismét a fejére terítette, mint valami menyasszonyi fátylat. Kell az eső miatt, mondta komolyan. Sokat esik, folytatta, de nem is árt, mert nagyon száraz nyarunk volt. Az összes gyümölcsfa kiszáradt a kertben.
– Nem baj, majd ültetünk újakat – kapcsolódott be Ági férje. – Barackot is, hogy legyen mit eltenni télire.
– Dehogy ültetsz te újat, csóválta bosszúsan a fejét nagyi, hát mikor lesz teneked arra időd! Még a hétvégét is az autóddal töltöd, dohogott. Ági férje fogorvos volt. A nagyi válaszából rájöttek, hogy most a húsz éve halott papihoz beszél, aki autószerelő műhelyt vezetett. A nagyi hirtelen belelendült, és hosszú […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/tarca/2024/12/24/karacsony-idosotthon-nagymama-demencia-csalad/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!