Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A Sopronfest pörgős koncertjei és színes programkínálata mellett az irodalom szerelmeseinek is jutott a jóból. A Líra Irodalmi Teraszon Grisnik Petra beszélgetett Spiró Györggyel, a fanyar humorú találkozón pedig azonnal dőlni kezdtek a csontvázak a szekrényből. A Kossuth-díjas író legújabb kötetei kapcsán nemcsak a XIX. századi magyar történelem átírt mítoszairól rántották le a leplet, de fény derült a nyolcvanas évek hiánygazdaságának abszurditásaira, a könyvtári lopásokra és egy súlyos nemzetközi irodalmi-politikai botrány háttértörténetére is.
A beszélgetés rögtön egy meglepő fizikai ténnyel indult: Spiró óva intette a fiatalokat a monumentális művektől.
Egészségtelen nagyregényt írni. Ha valaki írni akar, fiatalon kezdje el, pláne, ha géppel dolgozik. Kimutatták, hogy a gépíró nők fizikai terhelése pontosan olyan, mint a bányászoké. Ezt csak kemény fizikai munkás bírhatja. Írjon a fiatal inkább verset, novellát, maximum kisregényt!
A szerző tavaly megjelent kötete, a Padmaly kapcsán elmesélte, hogyan bukkant rá Táncsics Mihály alakjára, akiről korábban ő sem tudott sokat. Táncsicsnak és feleségének végtelenül tragikus élete volt, az összes gyermeküket elveszítették. Spiró elgondolkodott, hogy a korabeli szerzők – főleg a szélsőségekben gondolkodó Jókai Mór, aki ráadásul ismerte és többször meg is segítette őt pénzzel – miért nem írták meg ezt a sorsot. Arra jutott, hogy Jókai megrögzötten optimista szerző volt, és Táncsics életében semmi előremutatót, a magyarságot optimizmussal eltöltő elemet nem talált. Ez a fajta hozzáállás jellemezte az egész XIX. századi irodalmat.
Ha átcsap hozzánk a háború
Az írói folyamat nehézségei és a jelenlegi világpolitikai helyzet is szóba került. Spiró elárulta, hogy az orosz–ukrán háború kitörésekor komolyan elgondolkodott, érdemes-e egyáltalán folytatnia az írást.
Ha átcsap hozzánk a háború, nem érdemes foglalkozni vele. Egyáltalán nincs garantálva, hogy olyanok lesznek a körülmények, hogy be tudom fejezni. Senkinek nem ajánlom, hogy 76 évesen kezdjen bele egy nagyregénybe, mert nincs garancia a befejezésre, és kárba vész a munka.
A nagyregények írása ráadásul különös mentális állapotot követel meg: a szerző szerint az ember nem fejlődhet, vissza kell fognia a változásait, és konzerválnia kell egy bizonyos belső állapotot éveken át, amíg a könyv el nem készül. Ehhez pedig nem szigorúság kell, hanem idő és elmélyülés mások életében.
Grisnik Petra felvetésére, miszerint a könyvében erős demisztifikáló szándék érezhető, Spiró finomított a képen. Szerinte nincsenek igazi mítoszaink, inkább csak „kevés és lapos motívumaink”, demisztifikálni pedig amúgy is csak a szobrokat lehet. Kossuth Lajost hozta fel példaként, akit a regényében nem demisztifikálni akart, csupán a beszédeit és a tettei valós következményeit mutatta be. Például azt, hogy amikor Kossuth uralomra került, azonnal betiltotta Táncsics újságját, és anyagilag próbálta ellehetetleníteni.
Kossuth politikus volt, a többi nem annyira. A politikus egy külön emberfajta. Egyáltalán nem demisztifikálom, mert működik a regényben mint politikus. Akkoriban gyorsírók követték őt mindenhova, leírtak mindent, ami elhangzott, ezek a mai napig fent vannak a neten.
Petőfi Sándor azért nem kapott központi szerepet a műben, mert Spiró kifejezetten a Táncsics életére közvetlen hatást gyakorló embereket követte, hiszen a könyv valójában egy családregény.
A lengyel-magyar barátság mítosza
A beszélgetés egyik legizgalmasabb vonulata a szerző kerek születésnapjára, a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Repedt kályhámon macska ül című naplókötethez kapcsolódott. A könyv egy rendkívül sűrű és furcsa évet ölel fel, bemutatva egy történelmi regény – a Messiások – háttérmunkálatait, valamint az azt követő hatalmas nemzetközi politikai és irodalmi botrányt, amelyben a lengyel sajtóban (Krzysztof Robert Novak által) lengyel-ellenesnek minősítették a művet. Spiró felidézte, hogyan értesült a támadásokról Bognár Róberttől, a Mozgó Világ akkori szerkesztőjétől:
Mondta, hogy benne vagy a piros csíkosban. Ez a Magyar Írók Szövetségének egy belső terjesztésű, titkos kiadványa volt, a kényes tartalmak összefoglalója, amit közönséges halandó nem olvashatott. Lengyel-ellenes cionista vagyok – ez állt benne.
Mint mesélte, a cikk szerzője azóta is él, a lengyel nácik egyik alapembere maradt, akkoriban pedig a lengyel állampárt oszlopos tagjaként jelentett a szerveknek. Érdekes módon a lengyel olvasók később rendkívül hálásak voltak Spirónak, hogy megírta a nagy témájukat, amit lengyel író azóta sem tett meg. Magyarországon viszont nem volt ekkora sikere a könyvnek. Spiró szerint ennek kulturális okai vannak.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!