„Nem mozdulni, csendben lenni, mert aki megmoccan, azt lelőni! Ez a mondat, mely nyelvhelyességileg hagyott némi kívánnivalót maga után, mérföldkövet jelentett a hazai kriminalisztika történetében. A mondat 1908. október 28-án, szerdán hangzott el déli tizenkét óra tájban, Ujpesten, az Árpád út 19. számú ház földszintjén, mely az idő szerint a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank helyi fiókjának bérleményét képezte.
A mondatot egy erős testalkatú, munkáskülsejű férfi ejtette ki a száján, lágy, szlávos modorban, amely sehogy sem illett zordon, borostás arcához és a kezében tartott browninghoz. Illett viszont szigorú, kegyelmet nem ismerő tekintetéhez, az arcán végigfutó barázdához, a másik kezében tartott éles késhez, valamint társához, aki ebben a pillanatban a bejáratot vigyázta, de a kötelezőnek látszó pisztolyhoz és késhez ő még egy tömött, fekete álbajuszt is viselt.”
Így kezdődött az első magyarországi bankrablás, és így kezdődik Jolsvai András legújabb regénye is, ami ismét Újpestre visz minket, az író szűkebb pátriájába, amelynek a nevét ő következetesen rövid U-val írja: ez nála világnézet, és persze tisztelgés a régiek előtt.
Vér is alig folyik
Jolsvai András Újpesten nőtt fel, ezért ezt a történetet gyerekkora óta ismeri, hiszen gyakran mesélték a felnőttek. Most viszont feltúrt minden fellelhető dokumentumot, hogy minél pontosabban rekonstruálja a történteket, amelyek szájhagyomány útján terjedtek. Aztán persze mindezt összegyúrta amolyan jolvsais módon, és lett belőle megint egy szórakoztató módon gördülő, szerethető alakokkal teli regény.
Maga a bankrablás már az első lapokon elmesélődik: 1908. október 28-án, egy szerdai napon a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank újpesti fiókjába besétált két bankrablónak látszó személy, zsákba-táskába söpörte a bankfiók teljes pénzkészletét, majd a szomszéd utcában várakozó […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!