Hiába telt el majdnem harminc év az utolsó koncertjük óta, a Hungária sikere mai napig töretlen. Az idősebb generációk tovább adták zenéjüket a fiatalabbaknak, akik valószínűleg tovább adják majd az ő gyerekeiknek is. Persze mindehhez kelletek a jó dalok, a meghatározó személyiségek és a 2009-es Made in Hungária című film.
A zenekarral stílusosan a Budapest Retro Élményközpontban találkoztunk a 2024-es koncerthez készülő fotózás közben.
A rock and roll arról szól, hogy nem félünk
– indította a beszélgetést Fenyő Miklós.

Az énekes elmesélte, hogy már az 1995-ös Népstadion-koncert előtt is vegyes és komplex, mégis boldog érzések fogták el, hiszen akkor a zenekar már 12 éve feloszlott. Most, 2023-ban hasonló gondolatokkal kezdett bele a jövő évi koncert előkészületeibe.
Olyan ez, mint amikor egy nővel ismerkedik meg az ember, és már ott tart, hogy közel kerültek egymáshoz. Azért voltam így a produkcióval, mert akkor már távol voltunk egymástól, viszont ez újra összehozott minket. Attól éreztem magam a legjobban, hogy megint együtt zenélhetünk
– mondta Fenyő Miklós.
Novai Gábor basszusgitáros hasonlóképpen vélekedett az 1995-ös és a 2024-es koncertről. Szerinte annyira passzolnak egymáshoz, hogy egyből visszajöttek azok az alkotó energiák, amelyek a nyolcvanas években megvoltak.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!