Bár a Kincsem Park csak 100 éves, a magyar lósportnak már majdnem 200 éves múltja van: az első lófuttatást 1827. június 6-án rendezték Pesten, míg a hazai lóverseny-történelem első sikerét, 25000 néző előtt, gróf Károlyi György hatéves sárga lova, Babieka aratta, így őt tekintjük a magyar lóversenysport első győztesének. A nyerő lovat gróf Széchenyi István – a hazai lóversenysport megteremtője – tenyésztette, lovasa Siveyer Jakab volt.
1876-ban megalakult a Magyar Lovaregylet, amely szervezetten kezdte irányítani a versenyeket. Ebben az időben még több különböző helyszíneken tartották a versenyeket, de szükség volt egy állandó, modern lóversenytérre is.
Legendás park, legendás lovak
A Kincsem Park elődjének története 1925-ben kezdődött, amikor a lóversenyzés népszerűsítése, és a sport infrastruktúrájának fejlesztése céljából létrehozták. Korábban több lóversenypálya is működött a fővárosban és környékén, de ezek idővel elavultak, a városfejlesztés áldozatai lettek. Szükség volt egy modern, jól felszerelt, nagy befogadóképességű pályára, ezért készült el a Kincsem Park. Mai formájában (a Kőbányai út mellett, modern igényeket kielégítő versenypályával) hivatalosan csak 1949-ben épült fel.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/05/10/kincsem-park-loverseny-100-eves-budapest-sport-losport-kviz/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!