A zene az egyik legközvetlenebb művészeti ágazat, ami azonnali hatást gyakorol a hallgatóra. Ehhez a hatáshoz egy zenész teljes egészében át kell adja magát az alkotásnak, vagy épp a koncertszituációnak, hogy a közönség a lehető legtöbbet kaphassa.
Egy menedzsment, egy kiadó számos módon tudja segíteni pártfogoltjait, művészeit, de talán a legfontosabb mind közül a kiérdemelt bizalom,
amit a zenészben tud a szakember ébreszteni, hogy karrierje biztos kezekben van. Ha ez megtörténik, akkor az egyetlen, amire neki figyelni kell, az az alkotás, az előadás, és így művészi pályája kilőhet a sztratoszféra irányába.
Új szereplő debütált a magyar zenei életben, ráadásul a kiadói, menedzsmentközegben, ami pont ezt a kozmikus élményt célozza meg. Az Astro Music az egyik legfrissebb magyar zeneműkiadó, amely három szakember, Sticza Gergő, Csiszár Gergő és Varga-Szilágyi Zsolt közös munkájaként lép be a könnyűzene univerzumába.
A vezetők mind profik, akik noha különféle területekről érkeztek, közös szenvedélyükként élik meg a zenét. Egyszerre rajongók és szakmabeliek, akik az évek során gyűjtött tapasztalataikkal igyekeznek új megközelítést teremteni a magyar zenei piacon.
Régi barátság
Sticza Gergő több előadóval dolgozott már korábban, az első zenész, akinek a karrierjét felépítette az T. Danny volt. A Dorko, Playersroom cégeknél korábban ő felelt a zenei szponzoráltakért. Volt időszak, amikor egyszerre mintegy ötven művésszel dolgozott közösen, így fel tudta mérni, hogy mik a márkák és mik a zenészek elvárásai az együttműködéseknél, hol található a keresztmetszet. Később olyan előadók pályafutását kezdte egyengetni, mint KKevin, Jauri vagy Pumped Gabó mint DJ.

Varga-Szilágyi Zsolt – akivel korábban már készítettünk interjút – az egyetem mellett kezdett zenei marketinggel foglalkozni, majd a Red Bullnál dolgozott, később pedig a Post For Rentnél. Rendezvényeket szervezett, bookingért felelt, hazai és nemzetközi előadókkal egyaránt kapcsolatban állt. Olyan projektekben vett részt, mint a jól ismert Red Bull Pilvaker. A 2010-es évek második felében kezdett el dolgozni a VALMAR-ral, akiket az alapoktól építettek fel arra a szintre, ahol most vannak. Rajtuk keresztül ismerkedett meg és kezdett el foglalkozni olyan előadókkal, mint a Bruno X Spacc.
Csiszár Gergő a Post For Rent – influenszermarketingre szakosodott vállalat – alapítója az évek során számos szoros kapcsolatot épített ki zenei menedzsmentcégekkel. Bejárta az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot, ahol eltanulta a külföldi cégek tehetséggondozási stratégiáit. Akkor ismerte fel, mekkora kreatív és gazdasági erő van a dalszerzők támogatásában, akik sokszor háttérben maradnak,
de a színpadra lépő produkciókkal képesek felvenni a versenyt a piacon.
2017-ben eldöntötte, ő is kipróbálja magát zenészként. Azóta több mint tízmillió streamet ért el Spotifyon. Most Valkusz Milánnal készül közös albumot kiadni, a 2024-es Balaton Soundon pedig fel is lépnek együtt. Kudu x Mylo debütálása július 3-án lesz este fél tíztől.
A fiatal élvonal
Az Astro Music, noha még csak nemrég robbant be a piacra, a fiatal zenész generáció számos alkotóját képviseli. Olyan nevekkel dolgoznak együtt, mint a fent említett VALMAR, Jauri vagy T. Danny, de hozzájuk tartozik BERRY, a StadiumX, KKevin, Bruno X Spacc és Pumped Gabo is. Noha a személyes beszélgetésen nem lehetett jelen, néhány kérdésre írásban válaszolt nekünk Valkusz Milán, a VALMAR egyik tagja is.
Egy nagy kaliberű előadót csak csapatmunkával lehet futtatni. Rengeteg olyan háttérfeladat és marketingtrükk van, amit egy jó kiadó/menedzsment tud. A jó zene már nem feltétlenül elég, mert annyi feladat van még emellett, amire figyelni kell (pl. karakterépítés, PR-megjelenések stb.). Mentális részről is segít az ügynökség – szerintem ott is meg tud akadni az ember, hogy az ipar megfejtésénél elfárad. Most már értem, de ez azért van, mert már régóta benne vagyok, és volt időm ezzel foglalkozni, amíg a menedzsment intézett sok fontos feladatot helyettünk
– felelte kérdésünkre a zenész.
Az Astro Music csapata – bevallásuk szerint – első körben nem a számok alapján dönt, hogy kivel dolgoznak közösen, és kivel nem. Lehetőséget, potenciált keresnek a feltörekvő nevekben, ezért is lehet, hogy jó pár zenészükkel valóban a nulláról kezdtek el együtt dolgozni, de persze akad olyan is, aki már egy ideje aktív […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!