Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Gyerekkori gondtalanságom szimbóluma: piros fodros ruha, fehér csipkés díszítéssel. Akkor is az volt rajtam, amikor alig ötévesen apámék elvittek a vidámparkba, hogy megnézzük a vándorcirkuszt. Arról, hogy mi történt a tiszapéterfalvai (Kárpátalja) piros-fehér csíkos sátorban, már emlékeim sincsenek, az viszont élénken él bennem, hogy milyen volt bejárni a park minden szegletét, és kipróbálni a vasszörnyeket.
Az első bátorságpróba a hullámvasút volt. A színes ülések között édesanyám kezét fogva indult a masina. Lassan mozdult, a szám fülig ért az izgatottságtól, aztán felgyorsultunk. Száguldtunk. Voltunk fent, és voltunk lent. A közelből édes illatfelhő szállt a vattacukros bódék felől. A boldogság illata.
22
Miután megálltunk, anyám még az összekócolt hajamat igazgatta, amikor jött az ötlet, hogy az óriáskereket is kipróbálhatnánk. Néhány perc múlva a kabinban ültünk. Mindannyian. A gép monoton kattogással, lassan emelt minket a magasba. A házak összezsugorodtak, a tér megnőtt, a távolból kéken integettek a Kárpátok. Felértünk a csúcsra, a zajok elhalkultak, és ott, abban a pillanatban, mint akit először avattak be a nagy titokba, azt gondoltam, ez a világ teteje.
Csaknem huszonöt év telt el. Ugyanott állok, a kapuban, ahol egykor anyám kezét fogva ámulattal sétáltam be a parkba. Néhány kilométerre a magyar határtól, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!