„Szerencséd volt, Róma megtelt” – mondta mosolyogva a szállásadóm, amikor megérkeztem egy szűk utcába nyíló apartmanba. Az utolsó pillanatban sikerült foglalni, egy héttel ezelőtt, amikor kiderült: a konklávé május 7-én kezdődik. Azóta minden szoba elfogyott, minden zárda, kolostor, vendégház csurig van. Aki mégis lemondja a helyét, annak pár perc múlva új lakója akad.
Hinni akarnak
A város látogatottsági számai döbbenetesek: az olasz vendéglátóipari szövetség szerint a foglalások száma 25 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Az átlagos szállásdíj 180 euró éjszakánként. A legdrágábbak azonban azok a teraszok, amelyek rálátást adnak a kéményre – akár 1000 eurót (mintegy 400 ezer forintot) is elkérnek értük, bár ezek már évek óta le vannak foglalva a világ vezető sajtóügynökségei számára, írja a La Repubblica.
A város szívében, a Szent Péter téren már most rengeteg ember mozog együtt. Egy francia házaspár meghatódva ölelte egymást. Ők harminc éve voltak itt utoljára, II. János Pál pápa idején. Most újra eljöttek, hogy egy új korszak kezdetének tanúi legyenek. „Nem tudjuk, ki lesz, csak azt tudjuk, miért jöttünk: hinni akartunk újra egy történet kezdetében” – mondta a férj.

[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!