Volt egy dinamit a testemben – otthonából jelentkezett Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar frontembere, aki néhány napja kórházba került, így a zenekarnak több fesztiválfellépését is le kellett mondania. Az énekes-szövegíró az Elefánt közösségi oldalán megjelent videóban mesélt arról, hogy hogyan változott a teste „porcelánná”.
A frontember elmesélte, hogy Jákról Budapest felé tartott, amikor furcsa érzést kezdett el tapasztalni a jobb lábában. „Másfélszer akkora volt a jobb lábam, mint a bal, meg ilyen furán piros színű volt az egész” – emlékezett vissza az énekes, aki ezután trombózisgyanúval jelentkezett a tatabányai ambulancián. A sürgősségin vért vettek a frontembertől, majd tolókocsiba ültették, és ultrahangra vitték.
„Nem mondták el, hogy mekkora a rög, meg minden. Én nagyjából azt gondoltam, hogy a térdhajlatban találtak valamit” – idézte fel Szendrői Csaba, akit ezután mentőbe ültettek, és – mint mondta – „porcelán módban” a János Kórházba vitték, ahol vérhígítót kapott.
Kiderült, hogy ha nem is tokától bokáig, de konkrétan a vádlim alsó részétől a combom közepéig van egy egybefüggő ocsortány vastag vérrög a vénámban, mélyvénás trombózis, amit ilyenkor stabilizálnak. […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/06/22/szendroi-csaba-elefant-zenekar-frontember-korhaz-trombozis/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!