Hirben.hu Hírben jók vagyunk! 
Fölöttünk a nyitott égbolt, Pokorny Lián észlelőcsizma – amit a csillagászok viselnek, hogy meg ne fagyjanak éjszaka, amikor az égitesteket fürkészik –, és mindannyian arra várunk, hogy a felhők mögül végre előbújjon a Jupiter. A Svábhegyi Csillagvizsgálóban már a padokon lévő pokrócokat is magunkra tekertük, így tipegünk oda Magyarország legnagyobb és legrégibb, 1928 óta működő távcsőóriásához, hátha szerencsénk lesz. Kintről havas fák vesznek minket körül, ilyet a városban már nem látunk, őzek egyelőre nem érkeztek.
– Ott van! – suttogja egyszer csak Lia, és olyan izgatott, mint egy kislány Csodaországban. A felhők egy kis időre szétnyíltak, és a Jupiter megmutatta magát. Méltó befejezése volt ez a napnak, ami tele volt apró, hétköznapi csodákkal: csillogó szemű óvodásokkal, meseboltokkal, finom illatokkal, Hamupipőke történetével, elbújó, majd előtűnő égitestekkel, a bennünket körülvevő világmindenséggel. A nap végén azt a kérdést tettük fel a minket kalauzoló csillagásznak, logikusan következtetve abból, amit elmondott, hogy: ezek szerint létezik Isten?
Kiskert és madárles
Pokorny Liát sokan ismerik, láthatjuk őt tévében, filmen, színpadon, de azt talán kevesen tudják róla, mennyi jóságot visz óvodákba, nyugdíjasotthonokba, fogyatékkal élők intézeteibe: megy, ahova hívják.
– Szeretnék visszaadni valamennyit abból, amit én kaptam, és szeretem látni az örömöt, ami ilyenkor megjelenik az arcokon – meséli, miközben beállunk a XIII. kerületi Zöld Ág Óvoda elé a kis piros autójával. Itt kezdjük a napot, és Lia, bár előző este fellépése volt, tele energiával már azon gondolkodik, mit fognak szólni az ovisok, ha a Hamupipőke egyik eredeti verzióját meséli el nekik, nem a Walt Disney-félét. Az autóban az előző napi előadás néhány kelléke, mellette fenyőágak, ezekből majd barátokkal dekorálják ünnepivé az otthont, és egy zacskóban az ebéd hozzávalói, tészta, tokaszalonna, mert ma még főzünk is.
A Zöld Ág Óvoda azért is kedves Liának, aki faültetési kampányokban vesz részt, mert ökoovi, elnyerte az Örökös Zöld Óvoda címet: az udvaron madárfigyelő, parkoló rollerek és kis ágyások, amiket az ovisok gondoznak, művelnek. Most viszont már mindenki bent van, várják Lia nénit. Előtte eszünk egy kis vendégváró pogácsát meleg teával a karácsonyi „nappaliban”, amit azért rendeztek be az óvónők, hogy a családok el tudják készíteni az ünnepi fényképeiket.
25
Az óvodások és az édesanya halála
A piros fotósarokhoz hasonló dekorációt kapott a meseszoba is, csak fehérben: Lia a fehér hópihepulcsijában leül a fonott székre a kandalló mellé, de amikor bejönnek a gyerekek, föláll, és egészen közel jön hozzájuk, úgy kezd bele a mesébe.
– Tudjátok, hány változata van ennek a mesének? Több mint háromezer. Én most egy olyan verziót mondok el nektek, amit lehet, hogy még nem hallottatok – mondja nekik, és az óvodások, vagy százan, csendben figyelik minden szavát.
Pedig ez a történet nem rövid, és nincs benne se tündérkeresztanya, se tökhintó, se egerek.
Van viszont egy édesanya, aki meghal, vérző láb és gonosz mostohatestvérek, de vannak galambok, van édesapa és királyfi, no meg szép ruha, bál és végül boldogság. A gyerekek csöndben ülnek, Lia mesélés közben is minden idegszálával rájuk figyel, egy-egy – galambokat idéző – mozdulattal tereli vissza az elkalandozó tekinteteket, és amikor a végén elkezdi őket kérdezgetni, kiderül, hogy a gyerekek nagyon is értették a mesét.
25
– Milyen érdekes, többen is azt mondták, amikor megkérdeztem, melyik rész tetszett nekik a legjobban, hogy az, amikor meghal az anyukája. Vajon miért? – tűnődik Lia már ismét a piros nappaliban, ahol Kavalecz Angála vezető óvónővel és munkatársaival beszélgetünk. A megfejtés talán abban rejlik, hogy az elmúlás, a gyász erősen tabutéma, a gyerekek nemigen hallanak róla, pedig őket is foglalkoztatja. De lehet, hogy megérezték az anyai örökség erejét, hogy Hamupipőke legyen jó, és az édesanyja ott lesz vele mindig, bármi is történjen.
A mese az összes ott lévő felnőttre is a hatott, az óvónők pedig lelkendezve újságolják, milyen nagy élmény volt számukra Lia A majdnem tökéletes boldogság receptje című estje – aminek az alapja szintén a Hamupipőke.
Legyél jó!
– Amikor az anya azt mondja a halálos ágyán Hamupipőkének, hogy legyen jó, az nem azt jelenti, hogy hunyászkodjon meg, adja fel az álmait, szolgáljon ki másokat. Hanem azt, hogy te jó vagy. Így, ahogy vagy. Elég jó vagy.
Lia ezt már főzés közben mondja, fölnézve a munkából. Nem túl hamar jutunk el idáig, mert miután elköszöntünk az óvodában, beugrottunk néhány boltba is. Az ebédhez kellettek még zöldségek, és ha már ott voltunk, a kedves hölgy, aki kiszolgált minket, elmesélt néhány jó télisaláta-receptet, úgyhogy került a szatyorba cékla, sütőtök, gránátalma is.
Aztán átmentünk egy virágboltba, ahol erős önuralom kell, hogy az ember ne akarjon megvásárolni minden helyes díszt, figurát. Liát itt is elárasztották kedves szavakkal, köré gyűltek az emberek, de az utcán is mindenki rámosolygott. A művésznő minden szerénysége ellenére feltűnő jelenség, sudár alakja, ezüst színű bakancsa, hajkoronája még annak a tekintetét is megragadja, aki hirtelen nem ismeri föl. Az is igaz persze, hogy kamerát meg derítőt cipeltünk mögötte, ami fokozta a feltűnőségünket…
A megtalált út
A konyhában azonban már csak magunk vagyunk, Lia az előző esti fellépés és a mesélés után vállalkozott arra, hogy főzzön nekünk. Egy barátnője lakását foglaltuk el, a baráti főzős összejövetelek megszokottak a színésznő életében.
– Olyan tésztát dobok össze nektek, amit Nápolyban tanultam.
– Hogy lehet Nápolyban csak úgy megtanulni egy tésztát?
– Akkoriban egy rendező volt a szerelmem, ösztöndíjat kapott oda, vele mentem ki – mondja Lia, mintha mi sem lenne természetesebb, és miután felkötötte a piros karácsonyi kötényét és copfba fogta a haját, nekiáll fokhagymát pucolni. Mindannyian készségesen segítünk, egy ideig csöndben hámozunk, szeletelünk, kavargatjuk a narancsos-gyömbéres sütőtöklevet, mert az is készül. Azóta nem hagy nyugodni egy gondolat, amióta láttam A majdnem tökéletes boldogság receptjét – amit ő maga írt, és amiben van erősen korlátozó szerelem, szigorú apa, kihasználó munkahely és sajátosan kommunikáló kamaszgyermek –, gondoltam, itt az idő, hogy megkérdezzem.
– Lia, az előadásban szereplő Bársony Kriszta mennyiben vagy te?
– Hát, nézd. Ha magamról akartam volna írni, akkor nem Bársony Kriszta lenne a főszereplő, hanem Pokorny Lia – mondja, és közben huncut fény csillan a szemében: mindenki gondolja azt, amit szeretne. Sok minden történt, sok mindent megélt, ismeri el. A beszélgetés során eljutunk oda, hogy ő is elköltözött otthonról 17 évesen, épp, ahogy Bársony Kriszta, és öt évig élt együtt egy fiúval, akitől mindenre engedélyt kellett kérnie.
– Majdnem elment az életem – mondja Lia, és egy pillanatra felegyenesedik, a keze fejével megigazítja a haját. A fiú azt valamiért megengedte, hogy Budapestre utazzon és felvételizzen a Színművészetire. Két sikertelen próbálkozás után a főiskolára ugyan nem vették fel, de a saját útjára került, ez segített őt kiszabadulni ennek a szerelemnek a fogságából.
25
Merj nemet mondani!
– Sokáig szégyelltem, hogy nem vettek fel, aztán egyszer csak elkezdtem büszke lenni rá – meséli, hozzátéve, hogy bűn rossz volt a felvételin, azt hitte, patetikusnak kell lenni. De Budapesten aztán már kézről kézre adták, formálták, a gyakorlatban tanulta meg a mesterséget a Bárka Színházban játszott Titanic vízirevütől az Alföldi Róberttel való találkozáson át a Centrál Színházig.
Ma pedig már teljesen önálló, nem béklyózzák a társulati léttel járó kötöttségek: vannak segítői, de maga szervezi az estjeit, a közönséget, napi négy órát tölt csak az e-mailezéssel.
– Hogy voltál képes megtenni ezt a halálugrást? – kérdezem tőle őszinte csodálattal.
– Nem volt védőháló, de tudtam, mit szeretnék, és éreztem, hogy meg tudom csinálni – válaszolja, az állandó teltház, a tomboló siker pedig őt igazolja. – Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója mondta néhány éve, hogy „Lia, lesz jövőre ez és ez a darab, és majd te játszod benne ezt és ezt a szerepet”, én pedig azt mondtam, hogy „nem”. Meglepődött, mire én emlékeztettem: „Tamás, négy éve kaptam tőled egy könyvet, aminek az volt a címe: Merj […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2024/12/24/pokorny-lia-karacsony-mese-hamupipoke-csillagvizsgalo-riport/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!