Cikkünk frissül.
„A Kolibri Színház igazgatói posztjára – a társulat tiltakozása ellenére – Zalán Jánost nevezték ki. Az őt támogató bizottság döntése jogi és szakmai szempontból is megkérdőjelezhető: egyrészt pályázata több ponton nem felel meg a fenntartó által előírt követelményeknek, emiatt kinevezése óta számtalan szakmai szervezet, művész, színház emelte fel hangját. Másrészt még nem zárult le a korábban általa vezetett Pesti Magyar Színház gazdálkodása ügyében tett büntetőfeljelentés miatt indított vizsgálat” – írták a szervezők a tüntetésre való felhívásban.
Horgas Péter megnyitójában azt mondta: azért vannak itt a Civil Bázissal, hogy a joggal szembemenő hatalom ellen felszólaljanak, és minden demokratikus szervezetet támogassanak, amelyek az európaiságot képviselik. Ebben a történetben szerinte megmutatkozik a bántalmazó rezsim működése. „Még mindig szörnyek járnak odakint” – utalt az egy évvel ezelőtti tüntetésre, amit a gyermekek védelmében szerveztek. Mint mondta, tüntetéssorozat indul ma különböző ügyekben, és itt megemlítette a MOME-n kialakult helyzetet is.
Kormány- és rendszerszintű változást akarunk
– jelentette ki, amit megtapsolt a mintegy kétszáz főnyi hallgatóság.
Horgas Péter után a Kolibri társulatának tagjai, Szívós Károly és Nyirkó Krisztina lépett a mikrofonhoz, akik nem gondolták, hogy idáig fajul a történet. Szerintük Zalán János „színházi gyárat” akar csinálni a Kolibriből, és amire hivatkozik, hogy a csőd szélén áll a színház, az hazugság, Zalán megválasztása pedig „szakmai tévedésen alapul”. Úgy látják, hogy több évtizedes szakmai munka veszhet kárba, és kérik Karácsony Gergely főpolgármester, valamint Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy tegyenek lépéseket a megoldás érdekében.

18
Pogány Judit és Nagy Ervin is felszólalt
Pogány Judit lépett ezután a színpadra. Mint mondta, Horgas Péter bevezető beszédének minden mondatához csatlakozik. Rajongásig szereti az egész társulatot, és szeretne az akaratukhoz kapcsolódni. „Most bejön egy idegen erő, szellem, akarat, ami talán sosem látott semmit ebben a színházban.”
Katasztrófa, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/02/19/kolibri-szinhaz-szolidaritasi-tuntetes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!